Nagyvilág

Berlini rendőrség: nincs bizonyíték rá, hogy az óriásakvárium célzott támadás miatt robbant szét

JOHN MACDOUGALL / AFP
JOHN MACDOUGALL / AFP

A berlini rendőrség közölte, hogy a közösségi médiában megjelent olyan hamis hír, fake news, miszerint hajtóvadászat folyik az AquaDom pénteken történt szétrobbanása kapcsán, de ez nincs így, az ügyben nem kutatnak gyanúsítottak után.

A Radisson Blu Hotelben történt balesetben egymillió liter sós víz folyt szét, elárasztva a környező utcákat is, halak és egyéb tengeri élőlények százai pusztultak el, két személyt pedig az akvárium széttörő üvegdarabjai sebesítettek meg. Az egyik tűzoltó úgy nyilatkozott, hogy a helyszín úgy nézet ki, mint egy csatatér.

A rendőrség – írta a BBC – hangsúlyozta, nincs bizonyíték arra, hogy a 16 méter magas akvárium egy célzott támadást eredményeként robbant volna fel. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a közösségi médiában a rendőrség nevében olyan hamis bejegyzés jelent meg, amelyben a lakosság segítségét kérik a gyanúsítottak felkutatására. A hatóság azonban nyomatékosította, hogy ők nem adtak ki ilyen közleményt és kérték a lakosságot, hogy ne terjesszék a hamis posztot.

J-F ROLLINGER / ONLY WORLD / ONLY FRANCE / AFP

Azzal kapcsolatban, hogy miért robbant szét az akvárium, még tart a vizsgálat, de valószínűleg a nagy hideg – pénteken volt, hogy mínusz hat fok volt Berlinben – repedést okozhatott az üvegen.

Az AquaDomot 2003 decemberében nyitották meg, és a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült, mint a világ legnagyobb henger formájú akváriuma. Az akkori beszámolók szerint a látványosságra 12,8 millió eurót költöttek, azt 2020-ban renoválták.

Az épületet a baleset után műszaki szempontból megvizsgálták, és biztonságosnak nyilvánították. A vendégek ettől függetlenül még nem térhetnek vissza a hotelbe, hiszen a komplexum egyéb kiszolgáló részlegei is súlyosan károsodtak.

Körülbelül 1500 hal élt az akváriumban, nagy többségük elpusztult, bár volt olyan állat is, amelyik túlélte az akvárium összeomlását. Őket biztonságba helyezték. Több száz halat tenyésztési célból, a hotel alagsorában tartottak, ezek az állatok is veszélybe kerültek a baleset utáni áramszünet miatt, ám őket is sikerült biztonságba helyezni.

JOHN MACDOUGALL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik