Nagyvilág

EP-jelentéstevő Orbán Viktor pürrhoszi győzelméről

Stephanie Lecocq / MTI / EPA
Stephanie Lecocq / MTI / EPA
A finn Petri Sarvamaa szerint a kormányfő a jövőben is próbál taktikázni, de nem ostoba, tudja, Ukrajna támogatása fordulópont pont volt.

Az Európai Parlament (EP) jogállamisági jelentéstevője a hvg.hu-nak azt mondja, nem lepi meg, hogy az Orbán-kormány győzelemként, értékeli az uniós nagykövetek hétfői megállapodását, de szerinte az valójában veszteség volt a miniszterelnöknek, aki jó néhányszor használta már a vétójogot a Tanácsban, ügyesen játszotta ki az egyhangúság uniós követelményét.

Petri Sarvamaa szerint a kormányfő elszámította magát, amikor azt gondolta, Brüsszelnek nem lesz a bátorsága a pénzek befagyasztását javasolni. Ezzel akkor szembesült, amikor nyilvánvalóvá vált, a másik 26 tagállam Magyarország nélkül is talál módot Ukrajna pénzügyi támogatására.

Orbán Viktor nem ostoba, nem vállalhatta annak a kockázatát, hogy végleg a geopolitikai sarokba álljon, és ujjal mutogassanak rá, mint aki Oroszország mellett tette le a voksát. Látta, hogy a 26 másik tagállam készen állt arra, hogy kikerüljék, mi pedig az Európai Parlamentben csütörtökön meg is adtuk volna rá a felhatalmazásunkat. A Tanácsban is kezdett mindenkinek elege lenni a viselkedéséből, hiszen abba a kézbe harap, mely eteti, és még ezután sem hagyja abba. Ez egy rossz és működésképtelen stratégia, és éppen ezért mondom, hogy semmiképpen nem lehet Orbán Viktor győzelmeként értékelni.

Szerinte az csak szimbolikus, hogy csökkentették a kondicionalitási eljárásban befagyasztott pénzek összegét, valamit adni kellett.

Ha a kohéziós pénzeket és a helyreállítási alapot együtt nézzük, akkor jelenleg 12,1 milliárd euró van befagyasztva, melyek utalásához kemény feltételeket kell teljesíteni.

Petri Sarvamaa szerint egy ideig vége Orbán Viktor taktikázásának, később arra újra számítani lehet, de már kétszer is meg kell majd gondolnia, hiszen – egy metaforával magyarázza – a közösség már úgy tekint rá, mint a kertből lopkodó szomszédra, az EP pedig továbbra is nyomás alatt tartja az Európai Bizottságot, hogy tartassa be a kritériumokat a magyarokkal. Az Európai Néppárt tagja nagyon jónak tartja, hogy a pártcsalád teljes mellszélességgel kiáll a jogállamiság és a feltételességi mechanizmus mellett, de nem gondolja, hogy ennek bármi köze lenne a magyarokhoz. Szerinte a tévútra fordult politika inkább figyelmeztetés lehet, hiszen ilyen bárhol, bármely tagállamban megtörténhet.

Kapcsolódó
Publicus: Orbán Viktort 61%, Soros Györgyöt 3% okolja az EU-büntetésért
A hétfői brüsszeli döntés előtt készített felmérés szerint a fideszesek 12 százakléka a kormányfőt, 57 százaléka az EU-t tette felelőssé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik