Nagyvilág

Egy életre betiltották a fiatalok dohányzását Új-Zélandon – de van egy kiskapu

Az új-zélandi parlament kedden elfogadott egy törvényt, amelynek értelmében többé nem vásárolhatnak dohányterméket azok, akik 2009-ben vagy azután születtek. A törvényt megszegőket akár 150 ezer új-zélandi dollár (több mint 37 millió forint) pénzbírsággal is sújthatják. A tilalom a 2009. január 1-jén vagy azután születettek egész életében fennmarad.

A szabályozás keretében csökkentették a dohánytermékek maximálisan megengedett nikotintartalmát, és rögzítették, hogy 2023 végéig hatezerről hatszázra csökkentik a dohányboltok számát.

A most bevezetésre kerülő szabályozás kizárólag a hagyományos égéssel és füsttel járó dohánytermékekre vonatkozik, a füstmentes technológiákra – mint az e-cigaretta és a hevítéses dohánytermék – nem.

Emellett fontos megemlíteni hogy az új-zélandi kormány és egészségügyi minisztérium támogatja a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentés koncepcióját, és támogatja a hagyományos dohánytermékekről füstmentes technológiákra történő váltást azon felnőtt dohányzók esetében akik egyébként folytatnák a dohányzást.

Az új-zélandi egészségügyi minisztérium elismeri, hogy azok a dohányzók, akik alternatív dohánytermékekre váltanak „nagy valószínűséggel csökkentik az egészségüket és a körülöttük lévők egészségét érintő kockázatokat”. Az új-zélandi kormány célja a szabályozással, hogy maximalizálja a közegészségügyi lehetőségeket, miközben minimalizálja a nemkívánatos egészségügyi következményeket.

Nincs jó érv arra, hogy miért engedélyezzük egy olyan termék árusítását, amelyik használóinak felét megöli

– mutatott rá Ayesha Verrall egészségügyi miniszter.

Verrall szerint az egészségügyi rendszer ötmilliárd dollárt spórolhat azon, hogy nem kell kezelnie a dohányzás miatt kialakuló betegségeket, és emberek ezrei élhetnek hosszabb, egészségesebb életet a tilalomnak köszönhetően.

A törvényhozók 76-43 arányban fogadták el az új szabályozást, amelyet a libertariánus ACT párt gazdasági megfontolásokra hivatkozva hevesen bírált, kikelve az emberek „állami pátyolgatása” ellen.

Új-Zélandnál csak Bhutánban szigorúbbak a törvények, amely 2010-ben teljesen betiltotta a cigaretta árusítását. A legfrissebb statisztikák szerint az új-zélandi felnőtt lakosság nyolc százaléka dohányzik naponta. Tíz évvel korábban még 16 százalék volt ez az arány. Eközben az elektromos cigarettát a felnőttek 8,3 százaléka használja minden nap. Hat évvel korábban még egy százaléknál kisebb volt ez az arány. A dohányosok aránya továbbra is magas (20 százalék körüli) az őslakos maorik körében.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik