Nagyvilág

Az olasz miniszterelnök barátnője is meghalt a római lakógyűlésen kitört lövöldözésben

Három nővel végzett egy 57 éves férfi egy római kávézóban, ahova egy társasház lakógyűlését hívták össze. A szemtanúk szerint a férfi besétált a kávézóba, becsukta maga mögött az ajtót, majd azt kiabálta, hogy mindenkit meg fog ölni. Ezután tüzet nyitott, három embert megölt, további négyet pedig megsebesített, közülük egy ember súlyos sérüléseket szenvedett. Ezután tudták csak lefegyverezni a támadót a helyszínen tartózkodók.

A történtek után nem sokkal a Guardian mutatott rá, hogy Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni az Instagramon tett közzé egy posztot, melyből kiderült, hogy az áldozatok egyike, Nicoletta Golisano jó barátságban volt a kormányfővel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Giorgia Meloni (@giorgiameloni) által megosztott bejegyzés

Meloni a bejegyzésében azt írta, nem helyes, hogy valakinek így kell meghalnia, majd külön megemlékezett barátnőjéről. Elárulta, hogy a nő néhány hete ünnepelte az ötvenedik születésnapját, ahogy a kormányfő fogalmazott, gyönyörű volt és boldog.

Számomra mindig ilyen gyönyörű és boldog leszel

– búcsúzott.

A rendőrség nem kommentálta a lövöldözés motivációját, Meloni posztja pedig nem árulkodik arról, hogy a támadásnak esetleg politikai motivációi lehettek. Az ansa.it portál szerint ugyanakkora férfinak a múltban több vitája is volt már az áldozatokkal, és többször fenyegette már őket életveszélyesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik