Nagyvilág

Megtámadja a félidős választás eredményét egy trumpista politikus Arizonában

JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
JUSTIN SULLIVAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A legyőzött republikánus kormányzójelölt, Kari Lake pénteken beperelte az arizonai választási tisztségviselőket, hogy megtámadja a novemberi félidős (midterm) választás eredményét – írja a Reuters. Lake egyben azt is kéri, hogy őt nyilvánítsák győztesnek, annak ellenére, hogy nincs bizonyíték a választási csalásra.

Lake Donald Trump volt amerikai elnök egyik legnagyobb támogatója és úgy gondolja, hogy a 2020-as elnökválasztáson Joe Biden csalással nyert. Erre azonban sem Lake, sem más republikánus politikusok azóta sem tudtak egyetlen bizonyítékot sem felmutatni. A politikus szavait tovább árnyalja, hogy Lake már a mostani félidős választás előtt kijelentette, hogy ha veszít, akkor nem fogadja el az eredményt, mert szerinte az csalás eredménye lesz. A kormányzó-választáson több mint 17 ezer szavazattal veszített.

A Maricopa megyei legfelsőbb bírósághoz benyújtott pénteki beadvány a republikánusok azt állítják, hogy „több százezer illegális szavazatot” találtak. A per Lake demokrata ellenfelét, Katie Hobbs megválasztott kormányzót, jelenleg Arizona külügyminiszterét, valamint Maricopa megye vezető tisztségviselőit célozza. Hobbs kampánya szerint a per csak egy „kellemetlenség”, a megye képviseletében pedig Fields Moseley szóvivő kijelentette, hogy alig várják, hogy a bíróságon tényekkel is bemutathassák, hogy bonyolították le a választást és hogy minden választó törvényesen adhatta el a szavazatát.

Maricopa már a két évvel ezelőtti elnökválasztás során is sokat szerepelt a hírekben, miután a sokáig republikánus bástyaként nyilvántartott megye a demográfiai és kulturális változások miatt az egyik legmegosztottabb csatatérré vált. Ráadásul a helyi sajátosságok, illetve a sok választó miatt ezen a helyszínen sokáig tart a számlálás, így napokig várni kellett az eredményre, amelyet egyesek a csalás jelének tekintettek, holott a szavazatszámlálás folyamata évtizedek óta változatlan.

Ahogy azt egy korábbi cikkünkben írtuk, a megye egyik szavazatszámláló központjában a dolgozók azon dilemmáztak, hogy félbeszakítsák-e a munkát, mert több tucatnyi Trump-szimpatizáns körbevette az épületet azt követően, hogy a közösségi médiában elterjedt egy álhír egy állítólagos választási csalásról. Azóta kénytelenek voltak fokozott biztonsági intézkedéseket bevezetni.

Kapcsolódó
Elkallódó választók, megfenyegetett szavazatszámlálók – Amerikában újra választanak
Két évvel a botrányos elnökválasztás után az Amerikai Egyesült Államok újra szavaz és a jelek szerint ez a voksolás sem lesz nyugodtabb – riportunk a helyszínről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik