Nagyvilág

Elfogadta a szenátus az azonosneműek házasságát megerősítő törvényt

Dominique FAGET / AFP
Dominique FAGET / AFP

Kétpárti támogatással fogadta el a szenátus a házasság tiszteletben tartásáról szóló törvényt, melynek megalkotását azért érezték fontosnak a törvényhozók, hogy a Legfelsőbb Bíróság ne tudja hatályon kívül helyezni a 2015-ös, a melegházasságot országszerte legalizáló döntését.

A kedden megrendezett szavazáson az azonos neműek és a különböző bőrszínűek házasságának védelmét biztosító törvényt 61-36 arányban fogadták el, 12 republikánus is támogatta. A törvény most a kongresszus alsóházába, a képviselőházba kerül végső szavazásra.

A demokratáknak gyorsan kellett cselekedni, hiszen a novemberi félidős választások eredményeképp januártól republikánus többség irányítja majd a képviselőházat, hozzátéve, hogy korábban 50 republikánus képviselő is kifejezte, hogy támogatni fogja a javaslatot.

Joe Biden elnök keddi nyilatkozatában így fogalmazott:

A házasság tiszteletben tartásáról szóló törvényt mai kétpárti támogatással fogadták el a szenátusban, így az Egyesült Államok egy alapvető igazság megerősítésének küszöbén áll: a szerelem az szerelem, és az amerikaiaknak joguk kell, hogy legyen házasságot kötni azzal, akit szeretnek.

Chuck Schumer szenátusi frakcióvezető – aki ugyanazt a nyakkendőt viselte az ülés alatt, amelyet leszbikus lánya esküvőjén – kijelentette, a szavazás „sokunk számára ebben a teremben mélyen személyes ügy”.

Az azonos neműek házassága és a különböző bőrszínűek házassága legális az Egyesült Államokban, köszönhetően a Legfelsőbb Bíróság 2015-ös, illetve 1967-es döntéseinek.

Azonban miután a konzervatívok által dominált Legfelsőbb Bíróság idén júniusban hatályon kívül helyezte az abortuszról szóló Roe kontra Wade ítéletet, megnyílt a lehetősége annak, hogy a házassággal kapcsolatos döntéseket is hatályon kívül helyezzék.

Az új törvényjavaslat eltörli a házasság korábbi jogi meghatározását, miszerint az egy férfi és egy nő között köttetik, és előírja az államok számára, hogy a házasságokat „nemre, rasszra, etnikai vagy nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül” ismerjék el.

Kedden Tammy Baldwin demokrata szenátor úgy fogalmazott, „a törvényjavaslat azonos nemű és különböző bőrszínű párok millióinak adná meg azt a bizonyosságot és bizalmat, amelyre szükségük van: hogy házasságuk érvényes, és a jövőben is érvényes lesz”.

Baldwin a törvényjavaslat egyik fő támogatója, és az első nyíltan meleg személy, akit megválasztottak az amerikai szenátusba.

(DW)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik