A következő élő közvetítés része Légvédelmi segélycsomaggal segíti az ukránokat a Kijevbe látogató brit kormányfő

Az orosz külügy nehezményezi, hogy nem engedik be Lavrovot Lengyelországba

STR / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP
STR / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

Példa nélkül állónak és provokatívnak, valamint az EBESZ soros elnöki tisztségével összeegyeztethetetlennek nevezte az orosz külügyminisztérium szombati közleményében Lengyelország döntését, hogy elutasítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részvételét a szervezet külügyminiszteri tanácsának december 1-2-án a lengyelországi Lódzban tartandó ülésén.

A moszkvai külügyminisztérium rámutat, hogy az EBESZ-ben 57 tagállam vesz részt szuverén és független államként, a teljes egyenlőség alapján.

Varsó döntése miatt az orosz küldöttséget az ülésen Alekszandr Lukasevics, Oroszország állandó EBESZ-képviselője fogja vezetni – olvasható a nyilatkozatban. A moszkvai külügy annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „minden józanul gondolkodó politikus osztja az orosz fél álláspontját, miszerint az ilyen cselekedetek nem megengedhetőek, és elvi alapon fogják értékelni Varsó döntését”. Ilyen értelmű kéréssel fordult az orosz külügyminisztérium az EBESZ összes tagállamához – áll a nyilatkozatban.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik