Nagyvilág

A visszaszoruló trumpisták mellett a georgiai győzelemmel stabilizálhatnák a demokraták szenátusi többségüket

Kevin D. Liles for The Washington Post / Getty Images
Kevin D. Liles for The Washington Post / Getty Images

„Úgy tűnik, az emberek visszatérnek a klasszikus demokrata-republikánus párharchoz, ahelyett, hogy szélsőséges véleménnyel lennének a másik pártról” – mondta egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen az észak-karolinai Duke Egyetem politológia professzora, Kerry Haynie az amerikai félidős választás (midterm) másnapján. Bár a közbeszéd a választás előtt igencsak polarizálódott, a jelek szerint a választók nem voltak vevők a Donald Trump által támogatott jelöltekre, helyettük inkább azok a republikánusok jártak jól, akik a párt mérsékeltebb szárnyát képviselik; és persze a demokraták, akik megtarthatják az irányítást a szenátus felett.

Nem mindegy, hogy 50 vagy 51

A háttérbeszélgetés idején még öt szenátusi helyért zajlott a verseny, de már akkor is látható volt, hogy a trumpista jelöltek – az Arizona kormányzói posztjára pályázó Kari Lake és a georgiai szenátorjelölt, Herschel Walker kivételével – kiestek a versenyből. Cikkünk írásakor a 2020-as elnökválasztás hivatalos eredményét tagadó Lake 1 százalékpontos hátrányban volt a demokrata Katie Hobbsszal szemben, míg Walker már készülődhet a december 6-i második fordulóra, mert sem ő, sem ellenfele, a demokrata Raphael Warnock nem érte el az 50 százalékot (igaz, Warnocknak ehhez mindössze 0,6 százalékpont kellett volna).

Jessica McGowan / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Raphael Warnock

Jóllehet, a demokraták Georgia nélkül is elviszik a szenátust, az azonban nem mindegy, hogy hány szenátoruk lesz. Ha a 100 tagú szenátusban felesben vannak a pártok képviselői, akkor szavazás esetén az alelnök, jelen esetben a demokrata Kamala Harris szava dönt. Azonban ahogy arra Steve Vladeck, a Texasi Egyetem szövetségi bírósági tanszékének vezetője, a CNN szakkommentátora rámutatott, 51 fős demokrata frakció esetén már az összes bizottságban a kormánypártnak lesz többsége, és akkor is lehet majd szavazásokat tartani, ha két demokrata szenátor hiányzik.

A stabilabb szenátusi többség a két, konzervatívabb demokrata szenátort, Joe Manchin és Kyrsten Sinema alkupozícióját is gyengítené, akiket korábban többször is győzködni kellett, hogy együtt szavazzanak pártjukkal. Ez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy a demokraták bármit megtehetnek majd, főleg egy vélhetően republikánus többségű képviselőház mellett – jegyzi meg a Vox összefoglalója, de az, hogy a kormánypártot általában büntető félidős választás után még akár növelheti is a szenátorai számát a Demokrata Párt, fontos eredmény.

Nem csalás miatt késnek az eredmények

A jelenlegi állás szerint 19 képviselőházi hely van még szabadon: a demokratáknak ebből 14-et kellene megnyerniük a többséghez, a republikánusoknak viszont elég lenne hatot. A Demokrata Párt jelöltjeinek Alaszkában, egy-egy oregoni, maine-i és coloradói, valamint öt kaliforniai megyében mindenképpen tartani kellene a jelenlegi előnyüket, míg öt másik körzetből négyben át kellene venni a vezetést. Bár ez nem lehetetlen feladat, például a kaliforniai 13-as szavazókerületben, ahol 61 százalékos feldolgozottságnál mindössze 0,2 százalékpont a republikánus jelölt előnye, de a számlálás elhúzódása miatt még egy ideig várni kell a végeredményre.

Demetrius Freeman / The Washington Post / Getty Images Egy szavazó adja át iratait Atlantában 2022. november 8-án.

A 2020-as elnökválasztás eredményét tagadó republikánus jelöltek már a félidei választás előtt elkezdték lebegtetni, hogy a mostani voksolás során is felmerülhet majd a csalás gyanúja. Ezt a paranoiát aztán tovább fűtötte az a tény, hogy egyes államokban akár hetekig is eltarthat a szavazatszámlálás, annak ellenére, hogy a folyamat pont úgy zajlik, mint húsz éve. Ami változott, hogy a 2020-as elnökválasztás során Trump és hívei által hangoztatott – alaptalan – csalási vádak miatt a szavazatszámláló bizottságok még lassabban és akkurátusabban dolgoznak, és több auditot végeznek.

De van más oka is, ahogy arra a kaliforniai választási bizottság a Twitteren felhívta a figyelmet:

Ha a levélszavazatát a szavazás napjáig postára adta és az hét napon belül megérkezik, meg fogják számolni.

Vagyis hiába volt november 8-án a szavazás, ha időben feladták a levelet, akkor a november 14-én beérkező szavazólap is érvényes lehet. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt népszerűvé vált levélszavazást továbbra is sokan szeretik: a Sacramento Bee cikke szerint Sacramento városának 864 814 regisztrált választója közül mindössze 21 116-an jelentek meg személyesen az urnáknál november 8-án. A lakossági információs iroda egyik munkatársa a lapnak azt mondta, hogy sok levélszavazó csak a választás napján vagy az azt megelőző napon adta fel a levélszavazatot, így a két tényező drasztikusan lelassítja a számolást.

Kollégánk az Egyesült Államok külügyminisztériumának támogatási programjának köszönhetően utazhatott a választás helyszínére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik