Nagyvilág

Kommunistáznak, fasisztáznak, elcsalt választást emlegetnek – szélsőséges hangnemre váltott az amerikai politika

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Felfokozott hangulatban készül az Egyesült Államok a novemberi félidős választásokra, miközben a szavazólapokon egyre több olyan jelölt szerepel, akik a republikánusok szélsőséges szárnyához tartoznak.

A radikális demokraták az eddigi legagresszívebb lépésüket tervezik: folyamatos választási puccsot. 11 millió illegális bevándorlónak akarnak amnesztiát adni, hogy megdöntsék a jelenlegi választási rendszert, és állandó liberális többséget hozzanak létre Washingtonban.

A fenti idézet nem egy pár követővel rendelkező, zavaros összeesküvés-elméleteket terjesztő internetezőtől származik, hanem Elise Stefaniktól, aki jelenleg az amerikai képviselőház harmadik számú republikánus tagja, vagyis az egyik prominens jobboldali politikus az Egyesült Államokban. A bejegyzés jelenlegi ismereteink szerint minden alapot nélkülöz, hiszen még elképzelni is nehéz, miként adhatna az amerikai kormány amnesztiát 11 millió illegális bevándorlónak egyik napról a másikra.

Az külön ironikus, hogy Stefanik jelenleg saját maga megy szembe az amerikai választási rendszerrel: nem csak Donald Trump nagy támogatója, hanem ő is úgy véli, hogy „valakik” elcsalták a 2020-as elnökválasztást, amelyet Joe Biden nyert meg. Stefanik ugyan elítélte a Capitolium 2020. január 6-i ostromát, amelyet a Trump által felheccelt tömeg vitt véghez, a helyzet elfajulásáért azonban a demokrata házelnököt, Nancy Pelosit hibáztatta. A képviselő szélsőséges álláspontja azonban nem egyedi jelenség, hanem az egyre polarizáltabb amerikai közbeszéd lenyomata.

Lenin Nolly / NurPhoto / AFP Elise Stefanik

Kémiai kasztrálás gyerekeknek

Aki az elmúlt 15 évben figyelemmel követte a magyarországi közbeszéd alakulását, annak Elise Stefanik Facebook-bejegyzése talán el sem éri az ingerküszöbét (emlékeznek még a Soros-tervre?), az amerikai politikában azonban viszonylag új jelenségről van szó, ezért a New York Times alapos kutatást végzett a témában. Az elemzés során mintegy 3,7 millió Twitter-üzenet, Facebook-bejegyzés és reklám, hírlevél és kongresszusi beszéd szövegét nézték át egy számítógépes program segítségével, amely a nyelvészek és informatikusok szerint megosztó hatással bíró kifejezéseket keresett:

  • fasiszta,
  • szocialista,
  • szélsőjobb,
  • szélsőbal.

Az algoritmus nem csak egymással hasonlította össze a közleményeket, hanem kimondottan lázító hangvételű beszédekkel is, figyelembe véve azt, hogy ez a technológia nem mindig tud különbséget tenni a lázító retorika és az antidemokratikus viselkedés leírása között – olvasható a kutatást feldolgozó cikkben.

Az elemzés eredményeit a New York-i Egyetem politológusai is átnézték, és megállapításuk szerint az elmúlt időszakban jelentősen elmozdult a Republikánus Párt politikusainak retorikája, főleg azoké, akik a szélsőségesebb, „választástagadó”, trumpista álláspontot képviselik. A New York Times kutatása szerint 139 republikánus politikus jóval támadóbb hangnemet alkalmaz, mint a demokrata vagy akár a többi konzervatív politikus.

Ők azt állítják, hogy akik nem értenek velük egyet, azok nem csak rossz politikát képviselnek, de gyűlölik is a hazájukat.

Kimondottan érdekes ez a fajta törés a Republikánus Párton belül: az NYT úgy találta, hogy a jelenlegi kongresszusban az elnökválasztás hitelesítése ellen küzdő képviselők körülbelül 55 százalékkal gyakrabban használtak polarizáló nyelvezetet a Twitteren, mint párttársaik, valamint több mint 1800 tweetben nevezték „szocialistának” az ellenfeleiket, több mint kétszer olyan gyakran, mint a visszafogottabb hangnemet használó konzervatívok.

Mary Miller, Illinois állam 15. számú kongresszusi választókörzetének képviselője, aki magát feleségként, anyaként, nagymamaként és gazdaként határozza meg, szabadidejében pedig Biblia-olvasást tanít, a demokratákat és a liberálisokat Kínát támogató gonosz kommunistának nevezi, akik tönkre akarják tenni Amerikát. Miller tavasszal olyan álhíreket terjesztett, hogy Biden elnök terroristákkal és gyerekkereskedőkkel akarja elárasztani az országot, Kamala Harris alelnök Covid-oltást szorgalmazó minapi bejegyzésére pedig úgy reagált, hogy Harris „megszállottja annak, hogy gyermekeknek orvosi tanácsokat adjon a Covid-oltással és a kémiai kasztrálással kapcsolatban”.

A hidegháborút idéző „vörös rém” állítólagos fenyegetése Mo Brooks dél-karolinai képviselőnél is feltűnt, aki állítása szerint még sosem félt ennyire attól, hogy

az Amerika-gyűlölő szocialisták véget vetnek a szabadságra épülő amerikai életnek, és helyette az élet minden részét felügyelő diktatórikus kormányzást vezetnek be.

Ördögi kifejezések

Bár a Times elemzése szerint a demokrata párti politikusoknál jóval kevésbé volt jellemző az ehhez hasonló beszédstílus, azért náluk is találhatók szélsőséges példák: az elmúlt években 80-szor nevezték a másik oldalt fasisztának. Bár ez a fajta stílus a Trump-elnökség első éveiben volt inkább jellemző, Bill Pascrell, New Jersey állam 9. körzetéből máig megőrizte ezt a stílust.

Ő például egész egyszerűen diktátornak nevezte a volt elnököt, nyelvezetét pedig azzal magyarázta, hogy a republikánus vezetők megtámadták a kormány legitimációját, Pascrell pedig fontosnak tartja azt, hogy egyszerű, könnyen érhető módon magyarázza el a választóknak, mi is történik. (Megjegyzendő, hogy a képviselő nem volt elégedett a New York Times cikkével, szerinte ugyanis az összemosta a demokrácia végét követelő republikánusokat azokkal, akik a veszélyekre figyelmeztetnek.)

Joshua Tucker, a New York-i Egyetem politológia professzora azt mondta az NYT-nak, hogy egyértelműen erősödnek a szélsőséges hangok, különösen a Republikánus Párton belül. Jennifer Mercieca, a Texas A & M Egyetem politikai retorikával foglalkozó történésze úgy fogalmazott:

Ezek a politikusok úgynevezett »ördögi« kifejezéseket használnak, amelyek olyan szintű gonoszságot jelentenek, hogy azzal vitázni sem lehet.

Ezt a fajta démonizáló stílust Donald Trump tette népszerűvé, és azóta átvették más politikusok is, mert látták, hogy beválik – tette hozzá Mercieca. Az is fontos szempont, hogy ezek az erős kifejezések leginkább a közösségi médiás felületeken jelennek meg, a képviselőházban elmondott beszédekben jóval ritkábban.

A politikusok Facebook- és Twitter-oldalai egyfajta buborékot képeznek, ahova aztán nem is férnek be az ellentétes vélemények, még úgy sem, hogy a képviselők időnként kitekintgetnek a buborékból. Pete Sessions texasi republikánus képviselő azt mondta, fontosnak tartja, hogy tudja, mit gondol a másik oldal, ezért rendszeresen hallgatja az NPR független közszolgálati rádiót vagy a New York Times podcastjait – ennek ellenére a közösségi oldalain csak a hagyományosan republikánus médiatartalmakat osztja meg.

Alex Edelman / Getty Images / AFP Pete Sessions

Nagy segítséget kaphat Trump

Hogy mennyire sikeres ez a fajta lázító és szélsőségesen ellenséges stílus, azt jól mutatja a november 8-i félidős választásokon elinduló republikánus politikusok névsora. A Washington Post összeállítása szerint

az 569, szenátusi, képviselői vagy állami tisztviselői pozícióért induló republikánus politikus 51 százaléka, azaz 291 fő elutasítja vagy megkérdőjelezi a 2020-as elnökválasztás hivatalos eredményét.

Ráadásul ez nem csak azt jelenti, hogy a szélsőségesebb álláspontot képviselők a párton belüli ellenfelüket tudták legyőzni: a napilap számítása szerint a 291-ből 171-en erősen republikánus körzetekben indulnak, így megválasztásuk gyakorlatilag borítékolható. Ennek pedig igen messzire mutató következményei is lehetnek. Ha ugyanis az elemzők várakozásainak megfelelően a republikánusok átveszik az irányítást a képviselőház felett, akkor a választást tagadók hatalmas befolyást gyakorolhatnak a következő házelnök kiválasztására, aki a jövőben egy vitatott elnökválasztás felett is elnökölhet – hívja fel a figyelmet a CNN.

Vannak közöttük olyanok is, akik nem csak a 2020-as eredményt kérdőjelezik meg, hanem a még meg sem tartott félidős voksolásét is. Kari Lake, aki Arizona állam kormányzói székére pályázik és Trump egyik nagy kedvence, nemrégiben azt nyilatkozta, attól fél, hogy a választás nem lesz teljesen tisztességes, holott jelenlegi állás szerint Lake áll nyerésre a demokrata ellenfelével szemben.

A képviselőházi republikánus székek választástagadókkal való feltöltése nem csak a távoli, hanem a közeljövőben is okozhat problémákat – ahogy arra a CNN elemzése hívta fel a figyelmet. Egyes vezető republikánus politikusok, köztük a cikkünk elején idézett Stefanik már arról beszélnek, hogy akár alkotmányos vádeljárást, azaz impeachmentet is indítanának Joe Biden ellen, hogy leváltsák, vagy legalábbis megnehezítsék a helyzetét egy esetleges újraválasztási kampány előtt.

De egészen új fordulatot vehet a Trumpnak a 2021-es capitoliumi ostrommal kapcsolatos szerepét vizsgáló eljárás is. A volt elnököt ugyanis nemrég beidézték az illetékes képviselőházi bizottság elé, ám ha ezt az idézést Trump ügyvédei megtámadják, akkor akár hónapokig is elhúzódhat az ügy, és addigra már be is iktathatnak egy republikánus többségű képviselőházat, amely jó eséllyel véget vet majd az egész nyomozásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik