A következő élő közvetítés része Az oroszok megkezdték Európa legnagyobb atomerőművének államosítását

Újabb határkerítést építenének a lengyelek

STRINGER / AFP
STRINGER / AFP

Már nem Minszken, hanem Moszkván keresztül érkezik a lengyel–fehérorosz határon áttörni próbáló közel-keleti és észak-afrikai migránsok többsége – jelentette ki Maciej Wasik lengyel belügyminiszter-helyettes csütörtökön a lengyel közszolgálati rádióban. Wasik elmondta: orosz pecsétet találtak „szinte az összes” személy útlevelében, akiket az utóbbi időben megállítottak a lengyel–fehérorosz határ illegális átlépésekor.

Oroszt, nem fehéroroszt. Moszkvait, ők mind Moszkván keresztül érkeznek

– tette hozzá. A miniszterhelyettes szerint ez azt bizonyítja, hogy a migráció hátterében orosz titkosszolgálatok állnak, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a migránsok a lengyel–orosz határon át, a Kalinyingrádi terület nevű orosz exklávén keresztül is érkezhetnek. Wasik szerint az, hogy Oroszoroszág „egyoldalúan liberalizálja a vízumkiadási politikáját”, egyik módszere az általa viselt hibrid háborúnak.

Arra hivatkozva, hogy a kalinyingrádi repülőteret megnyitották a közel-keleti és az észak-afrikai országokból érkező járatok számára, Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter szerdán közölte: Lengyelország ideiglenes, 2,5 méter magas és 3 méter széles drótkerítést kezdett építeni a Kalinyingrádi területtel közös határszakaszon. A drótkerítéssel párhuzamosan elektronikus riasztórendszert is telepítenek.

A lengyel–fehérorosz határon már megépítettek egy 5,5 méter magas acélkerítést, amelyet szintén mozgásérzékelőkből és kamerákból álló riasztórendszerrel szerelnek fel. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik