Nagyvilág

Ezúttal Ferrarikhoz ragasztották oda magukat a klímaaktivisták

Klímavédők egész csoportja látogatott ki az idei Párizsi Autószalonra, de nem az autók iránti csodálatuk vonzotta oda őket: gerillaakciójuk során odaragasztották magukat három tűzpiros Ferrarihoz – írja a Daily Mail.

Az Extinction Rebellion aktivistái az egyéni autós közlekedés ellen tiltakoztak, nemtetszésük jeleként fekete festékkel öntöttek le három Ferrarit, majd kezeikre ragasztót kenve odaragasztották magukat az autókhoz. Az akció során „Az önpusztítás világa”-feliratú transzparenst feszítettek ki a kocsik fölé. Az akciónak a rendőrök vetettek véget, tizenegy aktivistát állítottak elő. Az XR később egy Twitter-posztban ítélte el az egyéni autóközlekedést, illetve azt, ahogyan az autógyártók az elektromos járművek mögé bújva hirdetik a környezettudatos közlekedést. A mozgalom álláspontja szerint inkább a közösségi közlekedést kéne preferálnia mindenkinek, abszurdnak nevezték, hogy ilyen benzinárak mellett is rengetegen választják inkább az autózást. Hozzáteszik, hogy nemcsak a kocsik károsítják a bolygót, de maga az autógyártás is.

A mozgalmat négy éve alapították az Egyesült Királyságban, de azóta már világszerte megtalálhatók a csoportjaik – köztük Magyarországon is. Ismertetőjükben azt írják, „az XR  egy nemzetközi mozgalom, amely erőszakmentes polgári engedetlenséggel kíván radikális változást elérni az ökológiai katasztrófa és az emberi faj kihalásának elkerülése érdekében.”

Egy nappal korábban Németországban történt hasonló eset, akkor a Scientist Rebellion aktivistái ragasztották magukat oda néhány drága sportkocsi elé a földre a Porsche üzletében. A rongáló-ragasztózó őrületet nemrég a Just Stop Oil aktivistái járatták csúcsra, amikor a londoni Nemzeti Múzeumban Vincent van Gogh Napraforgóit öntötték le paradicsomlevessel.

Kapcsolódó
Ökoaktivisták paradicsomlevessel öntötték le Van Gogh híres festményét
A klímaaktivisták feltették a kérdést: a művészet a fontosabb, vagy az élet?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik