Élő Nagyvilág

Kiskorú gyerekeit küldi harcolni Ukrajnába a csecsen elnök

Alexander NEMENOV / AFP
Alexander NEMENOV / AFP
  • A brit hírszerzés szerint szeptember 29-én Putyin elnök a Nemzeti Biztonsági Tanács ülésén kijelentette, hogy a szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás kapcsán sok hiba felmerült, melyeket azonnal ki kell javítani, és nem szabad hagyni, hogy megismétlődjenek.
  • A távol-keleti oroszországi Habarovszk régióból az orosz hadseregbe toborzott személyek mintegy felét a téves mozgósítás miatt küldték haza.
  • A Kyiv Independent az ukrán hadsereg jelentésére hivatkozva azt írja: az oroszok kényszermozgósítást hajtanak végre a megszállt ukrán területeken. Házkutatásokat tartanak, és listákat állítanak össze a hadköteles korú férfiakról.
  • Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna megtisztította az oroszoktól a kulcsfontosságú Liman városát.
  • Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma kulcsfontosságúnak nevezte Liman visszafoglalását, mivel a városnak stratégiai fontosságú közúti átkelőhelye van a Sziverszkij Donyec folyón, amely mögött Oroszország igyekszik megerősíteni a védelmét.
  • Ukrajna szerint immár tíz NATO-tagállam fejezte ki támogatását a gyorsított eljárású csatlakozási kérelmük iránt.
  • Ferenc pápa elítélte a négy kelet-ukrajnai terület elcsatolását, és könyörög Putyinnak, hogy szakítsa meg „az erőszak és a halál körét”.
  • A háború vasárnapi történéseiről itt olvashat.

Újabb településeket kezdtek el felszabadítani az ukránok Harkivnál

Újabb Harkiv megyei települést kezdtek felszabadítani az ukrán erők az orosz megszállás alól, az Izjumtól nem messze fekvő Borova falut – közölte hétfőn a település tanácsa.

A közlemény szerint a falu egyik részében még vannak megszállók. Oleh Szinyehubov, Harkiv megyei kormányzó közben arról adott hírt a Telegramon, hogy az orosz erők rakétacsapást mértek egy egészségügyi intézményre a kupjanszki járásban. A támadásban egy altatóorvos életét vesztette, egy ápolónő pedig megsérült. Szavai szerint az épület az elsőtől a negyedik emeletig szinte teljesen romba dőlt. A mentés végzők tovább kutatnak túlélők után.

Az országos rendőrség közölte, hogy újabb, oroszok által létesített tömlöcre bukkantak Harkiv megyében, Piszki-Radkivszki faluban. A pincében embertelen körülmények között tartották fogva a helyieket. Az embereket megfélemlítették, verték és megalázták – írta az ukrán rendőrség közleményében.

Amikor az orosz katonák bevonultak a faluba, kiűzték otthonukból a helyieket, és maguk telepedtek be a házakba. Az orosz megszállók kifosztott házakat, koszt és szennyvizet hagytak maguk után

– idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az országos rendőrséget, amely videofelvételt is közzétett a Facebookon a börtönként használt pincéről.

Az ukrán hatóságok saját kölésük szerint már mintegy húsz olyan helyet fedeztek fel a harkivi régióban, ahol a megszállók ukrán állampolgárokat kínoztak. Az ukrán Szabadság Rádió arról számolt be, hogy több száz, javarészt krími tatár férfi érkezett a Krímből Kazahsztánba, az asztanai ukrán nagykövetség előtt gyűltek össze, nagy részük azért, hogy útlevelet kapjon. A rádió tudósítójának elmondták, hogy az orosz elnök által elrendelt mozgósítás miatt kényszerültek a Krím félsziget elhagyására. A Krímet Oroszország még 2014-ben csatolta el önkényesen Ukrajnától.

Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán hadsereg a nap folyamán öt Donyeck megyei településnél verte vissza orosz csapatok rohamműveleteit.

A Rejting neves ukrán közvélemény-kutató központnak a múlt hétvégén végzett felmérése szerint ha most rendeznének népszavazást Ukrajna NATO-csatlakozásáról az országban, akkor azt a lakosság 83 százaléka támogatná. Ukrajna NATO-tagságának ez a legnagyobb arányú támogatottsága, amit valaha mértek – mutatott rá a szociológiai központ.

Az Európai Unió és Ukrajna memorandumot írt alá egy ötmilliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatásról, az első részletet Ukrajnának október közepén kell megkapnia – jelentette be hétfőn Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

Örömmel írom alá Ukrajnával a megállapodást, amely már a második az Oroszország által elindított háború kezdete óta. Ezúttal az EU ötmilliárd eurót biztosít Ukrajnának a sürgős likviditási szükségletek fedezésére, a bérek és a nyugdíjak kifizetésére. Az első részletet október közepén biztosítjuk, a következő kettőt pedig még ebben az évben

– mondta Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke.

(MTI)

Elengedték a zaporizzsjai erőmű igazgatóját az oroszok

Szabadon engedték az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű igazgatóját – jelentette be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója, Rafael Grossi hétfőn, három nappal Ihor Murasov őrizetbe vételét követően, amellyel Ukrajna az orosz hatóságokat vádolta.

Grossi Twitteren arról tájékoztatott, hogy Ihor Murasov biztonságban van, és hazatért családjához. Murasov őrizetbe vételét az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Enerhoatom vezetője, Petro Kotyin jelentette be szombaton. Telegram-üzenetében azt közölte: Murasov péntek délután autóval Enerhodarba tartott az atomerőműből, de orosz járőrök feltartóztatták, és szemét bekötve magukkal vitték. Hozzátette: az esetről értesítette a NAÜ-t is.

Az ügynökség ezt követően jelezte: „kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal”, de nem nevezte néven Oroszországot, s később azt közölte, hogy Murasovot „ideiglenesen vették őrizetbe”.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az őrizetbe vételt “az orosz állami terrorizmus újabb megnyilvánulásának és a nemzetközi jog súlyos megsértésének” nevezte. Az Európa legnagyobb nukleáris létesítményének számító zaporizzsjai atomerőművet az orosz erők márciusban, röviddel az Ukrajna elleni támadás kezdete után foglalták el.

Az atomerőmű körül többször fellángoltak a harcok, a felek egymást vádolják a támadásokkal, a NAÜ pedig „nukleáris biztonsági és védelmi övezetet” kialakítását sürgeti. Az ügyben Grossi a héten Kijevbe és Moszkvába is ellátogat.

(MTI)

Rómában bekérették az orosz nagykövetet

Bekérették a római külügyminisztériumba hétfőn az orosz nagykövetet az ukrajnai területeken Moszkva által megrendezett népszavazások miatt. Ezt követően az Oroszországi Föderáció római nagykövetsége közölte, hogy Szergej Razov nagykövet határozottan visszautasította az olasz fél álláspontját.

Az orosz nagykövetet a külügyminisztérium úgynevezett diplomáciai főtitkára, Ettore Sequi nagykövet fogadta. Sequi azt mondta Szergej Razovnak: Olaszország határozottan elítéli a „hamis népszavazásokat”, és ezek eredményét Róma nem ismeri el.

Az orosz diplomáciai képviselet közleménye szerint a találkozón Szergej Razov „kategorikusan visszautasította az olasz fél kijelentéseit, és kifejtette saját álláspontját, amely összhangban van azzal, amit Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke mondott a Kreml nagypalotája Szent György termében szeptember 30-án elmondott beszédében”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken jelentette be Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja ukrajnai megyék Oroszországhoz csatolását a szeptember 27-én lezárult népszavazásokat követően.

(MTI)

Svédország különleges hajót küldött az Északi Áramlat elleni támadás helyszínére

Svédország különleges, „bonyolult merülési műveletekre” képes hajót küldött a Balti-tenger azon részére, ahol az Észak Áramlat tengerfenéken futó vezetékeinek sérült szakaszaiból napokon át ömlött a földgáz – jelentette be a svéd haditengerészet hétfőn.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy szabotázst követtek el az Oroszország által épített, a Balti-tenger alatt futó, Németországban véget érő földgázvezetékek ellen, amely vádat az Egyesült Államok és szövetségesei határozottan visszautasították.

Múlt héten a svéd és dán partok közelében, nemzetközi vizeken felszín alatti robbantások rongálták meg a vezetékeket, ami hatalmas metángázömlést idézett elő. A dán és a svéd kormány szerint több száz kilogramm robbanóanyagot használhattak fel a robbantásokhoz.

Jimmie Adamsson százados, a svéd haditengerészet egyik szóvivője az AP-nek kifejtette: a svéd tengeralattjáró-mentőhajót a svéd partok közelében lévő sérüléshez küldték, és a hajó a munkát irányító svéd parti őrséget segíti.

Egyelőre nem világos, hogy le tudnak-e merülni a vezetékhez akár búvárok, akár tengeralattjáró segítségével. A várható rossz időjárás tovább nehezíti a helyszíni munkát.

A svéd parti őrség szerint Amfitrite nevű hajójuk is a helyszínen tartózkodik, és a térség tengeri hajóforgalmát ellenőrzi. A hétvégén a dán hatóságok bejelentették, hogy megszűnt az Északi Áramlat-1 és -2 vezetékek szivárgása.

Ugyanakkor a svéd parti őrség szerint egyik repülőgépük azt jelentette, hogy az Északi Áramlat-2 kisebb szivárgása “valamelyest ismét erősebbé vált”, a gáz most mintegy 30 méter átmérőjű körben tör a felszínre, és „beletelhet némi időbe”, míg teljesen leáll.

A parti őrség nem adott magyarázatot arra, hogy a gázömlés miért erősödött, ugyanakkor megerősítették, hogy az Észak Áramlat-1 vezeték szivárgása megszűnt. A dán hatóságok a balti-tengeri Bornholm szigetétől keletre lévő két szivárgást ellenőrzik az Északi Áramlat-1 és -2 felett az Absalon nevű fregattal és a Gunnar

Thorson nevű környezetvédelmi hajóval. A dán légierő egy helikopterrel vesz részt a misszióban. Svédországban a főügyészség és a svéd titkosszolgálatok vezetik a nyomozást, míg Dániában a koppenhágai rendőrség végzi a vizsgálatot, szoros együttműködésben a dán országos rendőrséggel, a dán rendőrségi hírszerzési szolgálattal és a dán energiaügyi hatóságokkal.

Közös nemzetközi nyomozócsoport felállítását is tervezik, többek között Dánia, Németország és Svédország illetékes hatóságainak részvételével. Az amerikai-orosz vádaskodások később az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén is folytatódtak, melyet Moszkva hívott össze a gázvezetékek elleni támadások miatt.

Mindeközben norvég kutatók közzétettek egy olyan digitális térképet, amely szerint a sérült gázvezetékekből egy hatalmas metángázfelhő sodródik majd a skandináv térség fölé.

(MTI)

Zelenszkij: Két új települést foglalt vissza az ukrán hadsereg

Volodimir Zelenszkij elnök hivatalosan is megerősítette a dél-ukrajnai Herszon megyében található két település, Arhanhelszke és Miroljubivka felszabadítását az orosz megszállás alól – számolt be hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Köszönet a szülővárosom, Krivij Rih 129. dandárja katonáinak, akik kitűntek jó eredményekkel, és felszabadították egyebek mellett Arhanhelszkét és Miroljubivkát

– mondta az államfő szokásos éjszakai videoüzenetében. Zelenszkij köszönetet mondott a területvédelem 115. dandárja katonáinak is, akik a zsitomiri régiót védték, a 117. dandár katonáinak, akik az északkeleti irányt védik Szumi megyében, a 127. területvédelmi dandár katonáinak Harkiv védelméért és a megye felszabadításáért, valamint a 110. dandárnak, amely „bátran veri vissza az orosz csapatokat Zaporizzsja irányában”.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság hétfőn arról tájékoztatott, hogy az ukrán katonák vasárnap megöltek 40 orosz katonát délen, továbbá megsemmisítettek két harckocsit és hét egyéb páncélozott járművet, valamint lelőttek egy K-52-es típusú támadóhelikoptert. Közleményükben hozzáfűzték, hogy az ukrán légierő hét csapást mért az orosz erőkre. A rakéta- és tüzérségi egységek több mint 340 tűzfeladatot teljesítettek. Jelentésükben kiemelték, hogy a déli fronton változatlanul feszült és dinamikusan változó a helyzet. Az ukrán erők folyatják az ellentámadást és részleges sikereket érnek el – írta a parancsnokság. Az orosz erők eközben változatlanul hajtanak végre rakétacsapásokat, és gyakran használnak kamikazedrónokat – tették hozzá.

Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere a CCN-nek adott interjújában – amelyet a Jevropejszka Pravda hírportál szemlézett – kijelentette, hogy Ukrajna folyamatosan tör előre Herszon régióban, hozzátéve, hogy „bizonyos változások történtek a harci cselekmények dinamikájában”. Austin a változást az ukrán katonák ügyességének, valamint az amerikai és a NATO-szövetségesek által biztosított fegyvereknek, különösen a nagy mobilitású föld-levegő rakétarendszerek (HIMARS) stratégiai használatának tulajdonította.

Olekszandr Staruh Zaporizzsja megyei kormányzó a Telegramon közölte, hogy az orosz erők hétfőre virradóan újabb rakétatámadást indítottak Zaporizzsja város és a régió két faluja ellen. Körülbelül tíz Sz-300-as rakétát lőttek ki. A megyeszékhelyen infrastrukturális létesítmények károsodtak és egy rehabilitációs központ, ahol speciális igényű gyerekek tanultak. Eddig egy helyi lakost szállítottak sérülésekkel kórházba. Később Anatolj Kurtyev, a zaporizzsjai városi tanács titkára a károkat pontosítva, hozzátette, hogy a megyeszékhelyen egy infrastrukturális létesítmény, két oktatási, egy egészségügyi intézmény és legalább hét lakóház szenvedett kárt.

Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye kormányzója arról adott hírt, hogy reggel az orosz erők Dnyipro város környékére mértek rakétacsapást. Az esetleges halálos áldozatok és sérültek számát még nem tudják. Az Ukrajinszka Pravda hozzátette, hogy kora reggel légiriadó volt Ukrajna egész területén a Krím félszigetet kivéve.

Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó arról számolt be a Telegramon, hogy a Donyeck megyei Liman felszabadításakor az orosz katonák a luhanszki régióban lévő Scsasztya településre menekültek át. “Mindennap érkeznek sebesült oroszok a sztarobilszki egészségügyi intézményekbe, sőt az egyik kórház közelében egy ellenőrzőpontot is felállítottak. Néhányan el tudtak menekülni Limanból Scsasztyába. Szeptember 30-án civil autókból és kisbuszokból álló konvojt fedeztek fel a város területén, amelyben több mint 200 orosz katona utazott” – írta Hajdaj.

Az Ukrajinszka Pravda magyarázatul hozzátette, hogy Scsaszta várost idén foglalták el az orosz erők, a település 24 kilométerre van a 2014 óta megszállt Luhanszktól.

Az ukrán vezérkar reggeli jelentésében arról számolt be, hogy vasárnap az ukrán erők 11 orosz drónt, három harckocsit, egy repülőgépet és egy helikoptert, valamint 320 katonát semmisítettek meg. A vezérkar összesítése alapján eddig hozzávetőleg 60 430 orosz katona halt meg Ukrajnában.

(MTI)

Megszavazta az orosz parlament a négy ukrajnai régió annektálását

Egyhangúlag megszavazta az orosz parlament alsóháza hétfőn a négy, orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régió Oroszországhoz való “csatlakozásáról” szóló szerződéseket. Az Állami Duma egyszerre, egyhangúlag szavazta meg a Donyecki és a Luhanszki Népköztársasággal, valamint a Herszon és a Luhanszk megyével megkötött szerződést.

A négy régiónak az Oroszországhoz való csatlakozásáról tartott népszavazását, valamint a területek annektálását Moszkva kivételével egyetlen kormány sem tekinti legitimnek.

Meghalt a 61 éves ukrán vadászpilóta, aki Nagypapa hívójellel vett részt az orosz elleni harcban

Meghalt az ukránok veterán vadászpilótája, aki Nagyapa hívójellel vett részt az oroszok elleni harcokban, miután a februári  inváziót követően 61 évesen aktivizálta magát és visszatért a hadseregbe.

Mikhajlo Matyusenko, aki az elhíresült „Kijev szelleme” csapatot is vezette, egy Fekete-tenger feletti küldetés során vesztette életét.

Az ezredes irányította a légierő 40. taktikai repülődandárját, amely a főváros légteréért felelt. Matyusenkót szülővárosában, Bucsában temetik.

A város polgármestere, Anatolij Fedoruk méltatta a repülőt, és a Facebookon közzétett bejegyzésében így fogalmazott: „Matyushenko felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot adott át a vadászpilóták fiatalabb generációjának”. (Daily Mail)

Kiskorú gyerekeit küldi harcolni Ukrajnába a csecsen elnök

Ramzan Kadirov Csecsenföld vezetője, Vlagyimir Putyin közeli szövetségese három kiskorú gyerekét is Ukrajnába küldi harcolni – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.

Nem lehet kizáró ok, hogy valaki kiskorú abban, hogy kiképezzék az anyaország védelmére. Ahmat, Eli és Adam 16, 15 és 14 évesek. De a katonai kiképzésük már régen, kis gyerekkorukban elkezdődött. És nem tréfálok: eljött az idő, hogy bizonyítsanak egy valódi csatában, és én csak üdvözölni tudom az ez iránti vágyukat. Nem sokára indulnak a frontra, ahol a legnehezebb szakaszokon szállnak harcba.

–  írja a csecsen elnök Telegramon közzétett posztjában.

(Guardian)

Ötven százalék felett volt a téves mozgósítás Habarovszk régióban – kirúgtak egy főtisztet

A távol-keleti oroszországi Habarovszk régióból az orosz hadseregbe toborzott személyek mintegy felét a téves mozgósítás miatt küldték haza, közölte hétfőn a régió kormányzója.

Rengeteg behívottról a toborzóirodákban derült ki, hogy valójában nem felelnek meg a kritériumoknak, és nem kellett volna behívót kapniuk – írta a Moscow Times.

Múlt héten maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is elismerte, hogy vannak hibák a rendszerben.

Most az is kiderült, hogy ezek a hibák elég nagyok. A Moszkvától 8500 kilométerre található régió kormányzója, Mihail Degtyarjov közölte, hogy a tévesen behívottak tíz nap után már haza is térhettek. Azt nem tudni, hogy Habarovszkban pontosan hány embert mozgósítottak, és arról sincs adat, hogy hányat kellett hazaküldeni, de az 50 százalékos arány rendkívül kiemelkedő.

Degtyarjov bejelentése azt követően jelent meg, hogy a habarovszki toborzók skizofréniával diagnosztizált férfiakat és fogyatékos gyermeket nevelő egyedülálló apákat regisztráltak.

A kiugróan magas hibaszázalék miatt kirúgták a régiós  sorozás megszervezéséért felelős főtisztet.

Videón, ahogy leszedik az orosz zászlót a felszabadított Liman főterén

Az oroszok szombaton vonultak vissza a donyecki régió északi részében fekvő Liman városából. A város feladása komoly veszteség az oroszoknak, Izjum eleste után a májusban elfoglalt Liman volt az utánpótlás legfontosabb északi hídfőállása.

Egy videón látszik, amint a stratégiai fontosságú, felszabadított város főterén leszedik az orosz nemzeti lobogót.

Az oroszok sietve távoztak városból, mivel a bekerítés veszélye miatt csapataikat jobb pozíciókba vonták vissza.

Az orosz vezető szerint feszült a helyzet a megszállt Herszonban

Kirill Sztremuszov a megszállt Herszon oroszok által beiktatott helyettes-vezetője a Telegramon közzétett posztjában kijelenti: „az egész térséget az ellenőrzésük alatt tartják”, annak ellenére, hogy a közelmúltban ukrán előrenyomulásról érkeztek hírek.

Minden ellenőrzés alatt van Mikolajiv irányában, ahol az ukránok megpróbálták áttörni a védelmet. A nácik a Dnyeper mentén Dudcsan irányába nyomultak előre, ott pedig az orosz légierőktől kaptak ajándékot. Urai vagyunk a helyzetnek

– fogalmaz Sztremuszov, hozzátéve, hogy gondoskodnak az „Orosz Föderáció polgárairól”.

Az orosz állami televízióban Vlagyimir Saldo, a „népszavazással” Oroszországhoz csatolt régió vezetője elismerte, hogy az ukránoknak sikerült területeket szerezni.

Feszült a helyzet, fogalmazzunk így

– teszi hozzá.

(Guardian)

Aggódnak az orosz Belgorod tengeralattjáró tevékenysége miatt

Számos cikk jelent meg a nyugati sajtóban arról, hogy a NATO belső figyelmeztetést adott ki az orosz Belgorod tengeralattjáró miatt.

A Daily Mail azt írja, hogy katonai értesülések szerint Vlagyimir Putyin erre a tengeralattjáróra telepíthette a korábban beharangozott világvége-fegyverét.

A lap szerint a Belgorod eltűnt a sarkköri bázisáról, és a Kara-tenger felé tarthat, hogy kipróbálja a Poszeidon atomfegyvert. A hírt a hétvégén kiszivárogtatta ki az olasz média.

A Poseidon egy drón, amelyről azt állítják, hogy hatalmas távolságokat képes megtenni a víz alatt, nukleáris cunami elindításra is képes.

Zelenszkij: Herszonban és Donyeckben is sikereket ért el az ukrán hadsereg

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna nem csak Limanban, hanem Herszonban is katonai sikereket könyvelhet el. Éjszakai nyilatkozatában kijelenti, hogy az ukrán erők felszabadították a Herszon megyében található kis Arkhanhelske és Myrolyubivka településeket.

Ukrajna a luhanszki régióban is előrenyomult, ami azt jelenti, hogy az Oroszország az által annektált négy terület közül egyiket sem tartja teljes egészében ellenőrzése alatt.

Zelenszkij Telegram üzenetében újból ígéretet tett arra, hogy felelősségre vonja azokat, akik kollaboráltak a megszállókkal a népszavazások lebonyolításában:

Nemrég valahol valaki ál-népszavazásokat tartott, azonban mihelyst újból feltűzik az ukrán zászlót, senki sem fog emlékezni az orosz bohózatra, holmi papírdarabra vagy annexióra. Kivéve persze Ukrajna rendvédelmi szerveit. Mert mindenki, aki részt vesz az államunk elleni agresszióban, bármilyen szinten, az felelősségre vonható lesz.

(Guardian)

Brit védelmi minisztérium: Putyin elismerte, hogy problémák adótak a részleges mozgósítással

Közzétette szokásos hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium, melyben közlik: szinte biztosan képzetlen embereket hívtak be a részleges mozgósítás során, akiknek a kiképzése nehézségekbe ütközhet.

  • Szeptember 29-én Putyin elnök a Nemzeti Biztonsági Tanács ülésén kijelentette, hogy a szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás kapcsán sok hiba felmerült, melyeket azonnal ki kell javítani, és nem szabad hagyni, hogy megismétlődjenek.
  • Az, hogy Putyin ilyen szokatlanul gyorsan elismerte a problémákat, megerősíti a mozgósítás első héten tapasztalt működési zavarokat: a helyi tisztviselők valószínűleg nincsenek tisztában a mozgósítás volumenével és jogi hátterével. Szinte biztosra vehető, hogy olyan személyeket is besoroztak, akiket a védelmi minisztérium és Putyin által lefektetett szabályok szerint nem kellett volna.
  • A behívott tartalékosok továbbra is sátortáborokban gyülekeznek. Az orosz katonai tisztviselők feltehetően küzdenek azzal, hogy megszervezzék a kiképzésüket és megtalálják az új egységeket vezető tiszteket.

Kyiv Independent: az orosz erők folytatják a kényszermozgósítást a megszállt ukrajnai területeken

Az ukrán Kyiv Independent az ukrán Déli Operatív Parancsnokság frissített jelentését idézve arról számolt be, hogy orosz tisztviselők házkutatásokat tartanak az emberek otthonában a megszállt ukrajnai területeken, és listákat állítanak össze a hadköteles korú férfiakról.

Az ellenőrző pontokon való átjutás is egyre bonyolultabbá vált, ugyanis az orosz erők rengeteg dokumentum bemutatását követelik meg, alaposan átvizsgálják a járműveket, elveszik az elektronikai eszközöket, pénzt és egyéb értéktárgyakat, és gyakran megtagadják a járművek átengedését.

(Kyiv Independent)

Olvasói sztorik