A következő élő közvetítés része Oroszország illegitim módon magához csatolt négy ukrán régiót

Ukrajna miatt kevesebbet bombáznak Szíriában az oroszok

AFP
AFP

Jelentősen csökkent az orosz légierő aktivitása Szíriában az ukrajnai háború kezdete óta – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistaszervezet. A nagy-britanniai székhelyű, de Szíriában jelentős informátorhálózattal rendelkező civil szervezet abból az alkalomból adott ki összefoglaló jelentést, hogy hét évvel ezelőtt kezdődött Oroszország katonai intervenciója Szíriában.

  • Adataik szerint 2021. szeptember 30-a óta az orosz légicsapások 241 halálos áldozatot követeltek, akiknek többsége az Iszlám Állam nevű terrorszervezet katonái közül került ki. A polgári áldozatok száma 28.
  • Az orosz légicsapásoknak a katonai beavatkozás első évében, 2015-ben volt legsúlyosabb a mérlege. Akkor 9364-en haltak meg, ebből 3804 volt a polgári áldozatok száma, köztük 906 gyermek és 561 nő.
  • A 7 éve tartó hadműveletek összesített számai szerint az orosz bombázások következtében legalább 21 ezren vesztették életüket, köztük 8697 polgári személy, melyből 2112-en kiskorúak voltak.

A február 24-én kezdődött ukrajnai háború miatt az utóbbi hónapokban jelentősen csökkent az orosz légierő aktivitása az országban

– áll a jelentésben.

Oroszország Szíria szövetségesének számít évtizedek óta, de a két ország közötti kapcsolatok szorosabbá váltak a szíriai polgárháború kezdetét követően azzal, hogy Moszkva a Bassár el-Aszad által vezetett szíriai rendszer oldalán avatkozott be.

A 2011-ben demokratikus változásokat követelő tüntetéssorozattal kezdődött szíriai polgárháború áldozatainak száma félmillióra tehető; a konfliktus következtében az ország infrastruktúrája óriási károkat szenvedett, és több millióan elmenekültek.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik