A következő élő közvetítés része Vége az ukrán „népszavazásoknak”: csaknem teljes támogatottság az Oroszországhoz való csatlakozás mellett

Az orosz biztonsági szolgálat megkötözte és bekötötte a szemét a kémkedéssel vádolt japán konzulnak a kihallgatása során

AFP
AFP

Japán külügyminisztere, Yoshimasa Hayashi megszólalt országa konzuljának fogva tartása ügyében. A sajtó tájékoztatón elmondta, hogy az orosz FSZB biztonsági szolgálat erőszakos kihallgatásnak vetette alá a diplomatát, amiért Japán bocsánatkérést követel.

A kémkedéssel vádolt vlagyivosztoki konzult lekötözték és bekötötték a szemét a kihallgatás során, majd órák hosszat őrizetben tartották.

Hayashi közölte, hogy a japán kormány megtorló intézkedéseket fontolgat.

A konzult az FSZB tájékoztatása szerint tetten érték, miközben éppen megpróbált pénzért információt szerezni az Oroszország és egy hivatalosan meg nem nevezett ázsiai-csendes-óceáni ország közötti együttműködésről. Állításuk szerint emellett a japánnak szándékában állt adatokat szerezni a Moszkva elleni nyugati szankcióknak a régió gazdasági helyzetre gyakorolt hatásáról.

(Guardian)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik