Nagyvilág

A kínai elnöknek nem maradt ideje Ferenc pápára

Filippo MONTEFORTE / AFP
Filippo MONTEFORTE / AFP

A Vatikán kezdeményezte Ferenc pápa és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozóját míg mindketten a kazah fővárosban, Nur-Szultanban tartózkodtak, de a pekingi vezetés időhiányra hivatkozva elutasította ezt – közölte csütörtökön egy szentszéki forrás.

Az illetékes nem részletezte, hogy a Vatikán mikor, illetve hogyan vette fel a kapcsolatot az esetleges találkozó ügyében a pekingi vezetéssel, amellyel így is kényes párbeszédet folytat a római katolikus egyház helyzetéről Kínában. Úgy fogalmazott, hogy

a Vatikán jelezte elérhetőségét, a kínai fél ugyan értékelte a gesztust, de Hszinek nem maradt szabad ideje.

Ferenc pápa és Hszi is szerdán Nur-Szultanban tartózkodtak. A katolikus egyházfő a világvallások vezetőinek kongresszusán vett részt, míg a kínai államfő hivatalos látogatáson volt. Hírügynökségek megjegyezték, hogy kettejük találkozója történelmi jelentőségű lett volna.

Ferenc pápa kedden úton a közép-ázsiai országba a repülőgépen őt kísérő újságírók esetleges találkozót feszegető kérdéseire felelve azt mondta, hogy nincsenek hírei erről. Amikor pedig arról faggatták, hogy hajlandó lenne-e Kínába elutazni, azzal válaszolt, hogy erre mindig kész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik