Nagyvilág

A római reptéren hagyta Budapestre tartó utasait a Wizz Air

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A menetrend szerint vasárnap 19:55-kor Rómából Budapestre induló gépének felszállását előbb eltolta egy órával a WizzAir, majd nem sokkal később törölte a járatot a légitársaság  – tudta meg a 24.hu az egyik utastól.

Kapcsolódó
Wizz Air-elnök: Nem az a célunk, hogy órákra reptereken hagyjunk utasokat információ nélkül
Több tanulságos eset és reptereken ragadt utasok ezrei után a Wizz Air minden huszadik járatát előre törölte a nyári menetrendből, hogy a többit biztosan teljesíteni tudja – mondta a 24.hu-nak Robert Carey, a cég elnöke. A Magyarországról induló járatokra kivetett extraprofitadót szomorúnak tartja, egyébként viszont bizakodó: szerinte a fapados társaságok fognak megerősödni a következő, nehezebb években.

Frissítünk!

A gép Budapestről indult volna Rómába este nyolckor, de már ezt a járatot is törölték, ezért nemcsak Olaszországból nem tudtak Magyarországra eljutni az utasok, hanem Budapestről sem tudtak kijutni Rómába.

Olvasónktól tudjuk, hogy a római reptéren egy hétfő 14:30-as indulásról tájékoztatták az utasokat, akik úgy tudjuk egyéb információt nem kaptak. Kerestük a WizzAirt a járat törlésével kapcsolatban, ha válaszolnak kérdéseinkre, akkor frissítjük cikkünket.

Az utóbbi időben több hasonló esetről is beszámoltunk. Robert Carey, a cég elnöke nemrég interjút adott a 24.hu-nak, melyben azt mondta, hogy:

az október végéig tartó, tágan értelmezett nyári szezonban mintegy 32 millió utast fogunk szállítani, egyetlen hónapban 4–5 milliót. Minden nyáron adódnak váratlan események: hol az olvadó beton, hol egy óriási viharzóna. Ez mindig nagyon kellemetlen, együtt érzek az érintett utasokkal, és azzal is tisztában vagyok, hogy tisztáznunk kell, mindent megtettünk-e ezekben a helyzetekben a megfelelő tájékoztatás érdekében. De a nagy egészet nézve, sokkal megbízhatóbban üzemeltetjük a hálózatunkat, mint egy hónapja, mert minden fronton kibővítettük a kapacitásunkat.

 

Frissítés: Megérkezett a WizzAir hivatalos válasza

„A Wizz Air szeptember 11-i Rómából Budapestre tartó járatát a nap során felgyülemlett késések miatt a légitársaság kénytelen volt áttenni szeptember 12-ére, 14:30-as indulással. A járat átütemezéséről és az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a WIZZ SMS-ben és e-mailben értesítette az érintett utasokat. A Wizz Air az esetleges kellemetlenségekért ezúton is elnézést kér, a járat átütemezéséből fakadó szállás és egyéb költségek visszatérítését az érintett utasok a Wizz Air felületein vagy ügyfélszolgálatánál tudják igényelni a számlák másolatának bemutatásával.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik