Nagyvilág

Holtan találták meg a kanadai késeléssorozat egyik elkövetőjét

Michael Bell / The Canadian Press / AP / MTI
Michael Bell / The Canadian Press / AP / MTI

A kanadai rendőrség közlése szerint holtan találtak rá a vasárnap Saskatchewan tartományban történt tömeges késeléssorozat egyik elkövetőjére – írja a BBC.

A 31 éves Damien Sanderson holttestét a James Smith Cree Nation nevű településen találták meg, ahol több áldozat is élt. A férfi és a másik gyanúsított, Myles Sanderson testvérek. Utóbbi továbbra is szabadlábon van, és feltételezések szerint Regina városában tartózkodik.

A két férfi vasárnap tíz embert késelt halálra, és legalább 18 továbbit megsebesített. Az első gyilkosságról helyi idő szerint vasárnap kora reggel, 5 óra 40 perckor értesültek, majd újabb és újabb bejelentéseket kaptak egy Weldon nevű településről és környékéről, Saskatchewan tartományból, ahol találomra választották ki az áldozatokat az elökvetők.

A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők ellen, amelyben három tartomány rendőrei vesznek részt. Az akció keretében ellenőrzőpontokat is felállítottak az utakon, és megkérték az autósokat, hogy ne vegyenek fel stopposokat. A gyilkosok ellen már az előtt vádat emeltek, hogy nem sikerült még elfogni őket.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a másik elkövető után. (MTI/AP/The Canadian Press/Heywood Yu)

Hétfőn 13:17-kor megerősítették, hogy megtalálták Damien Sanderson holttestét. Rhonda Blackmore rendőrfőnök-helyettes újságíróknak elmondta, hogy „holttestét a szabadban, egy sűrűn füvesített területen találták meg egy ház közelében, amit a hatóságok éppen vizsgálnak.” A férfi holttestén sérülések voltak, és „egyelőre nem valószínű, hogy azokat saját maga okozta.” A rendőrség közölte, hogy a másik elkövető is sérüléseket szenvedhetett, és a rendőrség szerint orvosi segítséget is kérhet. A lakosság éberségét kérték, ugyanakkor azt nem közölték, hogy testvérének lehet-e köze a Damien halálához. A szökésben lévő Myles korábban ismert volt a rendőrség előtt. Úgy írták le, mint aki „többszörösen büntetett előéletű”

Justin Trudeau miniszterelnök hétfőn az közölte,

az ilyen jellegű erőszaknak, vagy bármiféle erőszaknak nincs helye hazánkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik