Nagyvilág

Zavargások törtek ki Irakban, Irán lezárta a határát

Murtadha Al-Sudani / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Murtadha Al-Sudani / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Irán lezárta kedden az Irakkal közös szárazföldi határát a Bagdadban kirobbant zavargások nyomán, valamint leállította az arab országba irányuló légi közlekedést is, írja az MTI.

Az iráni állami televízió a bejelentésben egyúttal felszólította az irániakat, köztük az iraki iszlám szent helyekre igyekvő muszlim hívőket is, hogy egyelőre ne utazzanak a szomszédos országba.

Az emírségekbeli Emirates légitársaság szintén felfüggesztette Bagdadba tartó járatait kedden, a cég részéről hozzátették, hogy “figyelemmel követik a helyzetet”.

Előző nap Kuvait is utazási figyelmeztetést adott ki Irakra.

Hétfőn több mint húszan meghaltak Bagdadban, amikor rohamrendőrökkel csaptak össze az aznap lemondott Muktada asz-Szadr síita hitszónok és politikai vezető támogatói. A zavargások azóta több más, síita többségű iraki tartományra is átterjedtek.

Az erőszak az után robbant ki, hogy Szadr bejelentette visszavonulását. Hívei – akik a múlt hónapban már megrohamozták a parlamentet, majd többhetes ülősztrájkot tartottak az épületnél – erre reagálva hétfőn több kormányépületet is megostromoltak a fővárosban, és nem csak a rendőrökkel, de az Irán által támogatott politikai csoportokkal is összecsaptak a bagdadi kormányzati negyedben.

Az INA iraki állami hírügynökség késő este jelentette, hogy Szadr éhségsztrájkot hirdetett, míg véget ér az erőszak.

Jóllehet Szadr pártja megnyerte a tavaly októberben tartott választásokat, a kormányalakításhoz mégsem volt meg a kellő többsége. Az azóta eltelt időszakban a befolyásos vallási és politikai vezető olyan kabinetet szeretett volna felállítani, amelyben nem kapnak szerepet riválisai. A kormányalakításra tett próbálkozásai azonban mind kudarcba fulladtak, így Szadr júniusban összes parlamenti képviselőjét visszahívta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik