Nagyvilág

Németországban leállíthatnak minden díszkivilágítást, a boltoknak zárva kell tartaniuk az ajtókat

Ying Tang / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ying Tang / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Megtilthatják az üzletek üzemeltetőinek Németországban, hogy nyitva tartsák az utcára nyíló helyiségek bejáratait a fűtési szezonban – írta a Bild című lap egy készülő energiatakarékossági intézkedéscsomagra hivatkozva, amelyet a szerdai kormányülésen fogadhatnak el.

Az MTI által idézett beszámoló szerint az energiaellátás biztonságának fenntartásáról a szövetségi gazdasági minisztériumban kidolgozott javaslat alapján nemcsak az állami intézmények, hanem a vállalkozások és a háztartások is számíthatnak új takarékossági szabályokra, amelyeket szeptemberben vezetnek majd be, egyelőre február végéig.

Így a kormány várhatóan megtiltja, hogy áram vagy földgáz felhasználásával fűtsék a magántulajdonú lakóingatlanokban üzemeltetett medencéket. Az uszodákra, rehabilitációs központokra, szállodákra nem vonatkozik majd az új szabály.

Az üzletek, kereskedelmi ingatlanok fűtéséről a tervezetben kiemelték, hogy az állandóan nyitott ajtók miatt a hő ellenőrizetlenül távozhat. Ezért a vészkijáratokat, menekülési útvonalakat kivéve tilos lesz állandóan nyitva tartani a szabadba nyíló ajtókat.

A közintézmények fűtéséről részletes szabályrendszert dolgoztak ki. Így például egyáltalán nem szabad majd fűteni a bejárati előcsarnokokban, várótermekben és minden olyan helyiségben, amely nem állandó tartózkodásra szolgál. Az állandó tartózkodásra való helyiségekben a munka jellegéhezt igazítják a szabályokat, így a túlnyomórészt ülő tevékenységekre használt helyiségeket legfeljebb 19 Celsius fokra szabad majd felfűteni, és legfeljebb 12 Celsius fok lehet mindenütt, ahol nehéz fizikai munkát végeznek.

A kórházakban, iskolákban, bentlakásos otthonokban és egyéb szociális intézményekben nem kell lejjebb állítani a fűtést.

A tervek között szerepel az is, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani.

Robert Habeck gazdasági miniszter, alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, mert Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával “gazdasági háborút” folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik