Belföld

Erdővédő oldalt indított az LMP

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A kormány szerint őshonos erdőket a könnyítések után sem lehet kivágni, az LMP mostantól weboldalon várja a bejelentést, ha valaki mégis ilyet észlel.

Online erdővédő szolgáltatást indított az LMP – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője vasárnapi budapesti, a párt Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján, amelyről az MTI tudósított. Ungár Péter azt mondta, a www.erdofigyelo.hu oldalon várják a bejelentéseket azoktól, akik úgy látják, hogy valahol az erdőterven kívül, nem fenntartható módon termelnek ki fát.

Hangsúlyozta: részsikernek tekintik, hogy a kormány egy miniszteri utasítással felülírta eredeti elképzelését az erdők kivágásáról. A kabinet terve azonban teljesen helytelen; az LMP-ben azt gondolják, hogy mindent meg kell tenni a magyar erdők védelmében. A frakcióvezető rámutatott, hogy nedves fával nem lehet fűteni, a most kitermelt erdőkkel ezen a télen nem oldhatók meg az energetikai problémák. Másrészt a kormány módszerével nem lehet levinni a tűzifa árát – vélekedett.

A kabinet olyan erdőket tenne tönkre, amelyeket csak egyszer lehet tönkre tenni

– jelentette ki Ungár Péter.

Agrárminisztérium: „megóvjuk hazánk zöld tőkéjét”

Ugyancsak az MTI szemlézte a mezőgazdasági minisztérium közleményét, amely Nagy István miniszter közösségi oldalán is megjelent. „A magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében meg kellet teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Ezért könnyítettek a fakitermelési szabályokon” – írja a miniszter az általa a háborúnak és az uniós szankcióknak tulajdonított energiaválságról.

Nagy István szerint „a baloldali álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása. A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet szabályai kizárólag a veszélyhelyzet időszakában érvényesek, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók az állami erdőkben. A megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok pedig csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik