Élő Nagyvilág

Egy hét alatt megduplázták a légi csapásaik számát az oroszok

MTI/AP
MTI/AP
  • Robbanások az ukrán határ közelében.
  • Erősítenek az oroszok: kétszer annyi légicsapás éri Ukrajnát, mint egy hete.
  • 12 ezren érkeztek előző nap Ukrajnából.
  • 100 ezer ingyenjegyet ajánlott a Wizzair az ukránoknak.
  • Előző napi hírfolyamunk itt elolvasható. 

Újranyitja ukrajnai éttermeit a McDonald's

Hónapokig tartó zárvatartás után újranyitja ukrajnai éttermeit a McDonald’s gyorsétteremlánc – jelentette be az amerikai székhelyű McDonald’s nemzetközi piacokért felelős alelnöke, Paul Pomroy csütörtökön.

A nyugat-ukrajnai és kijevi éttermeket fokozatosan nyitják majd meg. Ebben az országrészben egyéb, nyugati cégek üzletei is nyitva vannak, így a KFC amerikai gyorsétterem vagy a Nike amerikai sportszergyártó.

Alaposan átbeszéltük a helyzetet a dolgozóinkkal, akik határozottan visszavágynak a munkájukhoz és örömmel vennék, ha újranyitnánk az ukrajnai éttermeinket,

nyilatkozta Pomroy. Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban egyre jobban hittek benne, hogy ez a lépés „kis mértékű, de fontos lépés lenne a normalitás visszanyerésére”.

A gyorsétteremláncnak 109 étterme van szerte Ukrajnában, az azonban nem derült ki, hogy ebből hányat terveznek ismét kinyitni. Annyit elárultak, hogy az első néhány hónapban elsősorban a beszállítókkal kezdenek el dolgozni, hogy biztosítani tudják az egyes üzletek megfelelő felszereltségét és ellátását. Pomroy elmondta, hogy emellett a munkavállalókkal is egyeztetniük kell, és biztonsági intézkedésekre is szükség van a háború miatt.

Ukrajna gazdaságának súlyos károkat okoz a háború, így a vállalatok újraindítása még csökkentett kapacitással is nagy segítséget jelent az ukrán gazdaságnak; a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 35 százalékra becsüli Ukrajna gazdaságának visszaesését.

A McDonald’s Ukrajna megtámadása után zárta be éttermeit az országban, az orosz piacról pedig számos más nyugati céggel együtt teljesen kivonult.

(MTI)

Valószínűtlen, hogy Putyinnak sikerül Ukrajna elfoglalása a brit védelmi miniszter szerint

Ben Wallace brit védelmi miniszter gyakran nyilatkozik az orosz-ukrán háborúról, most egy koppenhágai konferencián mondta el a véleményét.

– Az orosz invázió kudarcot vallott és az oroszok állandóan újratervezik a háborús céljaikat. Most már csak Ukrajna déli és keleti területire fókuszálnak, ami nagyon messze van az eredetileg kitűzött céltól, amely szerint három nap alatt úgynevezett „speciális hadművelet” keretében kellett volna elfoglalniuk Ukrajnát. A három napból már több mint 150 nap és majdnem hat hónap lett, miközben óriási veszteségeket szenvedtek mind a hadfelszerelés, mind az katonai állomány tekintetében – mondta Wallace.

Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök arra játszott, hogy mire eljön az augusztus, a nyugati országok belefásulnak az ukrán háborúba és a szövetség repedezni kezd. – Pont az ellenkezője történt – jelentette ki a miniszter, és ezt bizonyítva a konferencián jelentős felajánlásokat tettek Ukrajnának.

(Guardian)

Hamarosan a cseheknél is újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

“Várhatóan péntek este vagy a szombati nap folyamán újraindul az orosz kőolaj szállítása Csehországba is” – jelentette be Jaroslav Pantucek, a Barátság kőolajvezetéket üzemeltető Mero igazgatótanácsának elnöke. Bejelentését nem részletezte.

Az orosz Transznyefty a korábban leállt szállításokat Szlovákiába és Magyarországra szerdán már újraindította, miután a MOL tulajdonában lévő pozsonyi Slovnaft társaság kifizette a tranzitdíjat. Mint ismert, technikai és számlázási bonyodalmak miatt több mint egy hétig elzárták a vezetéket az oroszok.

Az ENSZ-főtitkár katasztrófától tart a zaporizzsjai atomerőműnél

António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította Ukrajnát és Oroszországot, hogy sürgősen hagyjanak fel a zaporizzsjai atomerőmű lövetésével, máskülönben a helyzet könnyedén katasztrófába torkollhat – tudatta közleményben az ENSZ.

Felszólítom az Oroszországi Föderáció és Ukrajna hadseregét egyaránt, hogy azonnali hatállyal hagyjanak fel mindenfajta katonai tevékenységgel az atomerőmű közvetlen közelében, és ne vegyék célba a létesítményt vagy környékét,

írja közleményében az ENSZ főtitkára, amelyet a nemzetközi szervezet Biztonsági Tanácsának (BT) szerdai esti ülését követően adtak ki.

A nyilatkozatban Guterres mély aggodalmát fejezte ki az oroszok által megszállt erőmű körüli események miatt. Mint fogalmazott, felkérte az illetékes erőket, hogy a józan észre hagyatkozva óvják az erőművet, azonban „a helyzet enyhülése helyett, sajnálatos módon az elmúlt napokban csak további, aggodalmat keltő incidensekről érkeztek hírek”.

Amennyiben ezek folytatódnak, az könnyedén katasztrófához vezethet,

figyelmeztetett Guterres.

Európa legnagyobb atomerőművét múlt hét végén sorozatosan érték támadások, az ukrán és orosz fél egymást vádolja a tüzérségi tűzzel. Az erőmű egyes részei ugyan megrongálódtak, de a jelentések szerint a legfontosabb létesítmények épek.

Az ENSZ BT orosz kezdeményezésre csütörtökön tárgyal az ukrajnai atomerőmű helyzetéről New Yorkban. Az ülésen várhatóan felszólal Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergiai-ügynökség (NAÜ) vezetője is, aki a múlt héten már aggodalmát fejezte ki egy esetleges atomkatasztrófa miatt.

(MTI)

Legalább nyolc orosz harci gép megsemmisült vagy megrongálódott a Krímben

Újonnan nyilvánosságra hozott műholdfelvételek szerint legalább nyolc orosz harci repülőgép megsérült vagy megsemmisült a krími Szaki légitámaszpont elleni támadásban, megcáfolva azokat az orosz kijelentéseket, amelyek szerint nem történt semmi hasonló – írja a Guardian.

Az ukrán légierő szerda este jelentette be, hogy legalább kilenc repülő megrongálódott vagy meg is semmisült, miután kedden hatalmas robbanás történt a légitámaszponton. Az oroszok szerint egy ember meghalt, 14-en megsebesültek, és a környéken több tucatnyi házban keletkezett kár.

A Planet Labs műholdfelvételei, amelyek augusztus 9-én és augusztus 10-én készültek, jól mutatják a légitámaszponton keletkezett károkat:

HANDOUT / AFP

Erősítenek az oroszok: kétszer annyi légicsapás éri Ukrajnát, mint egy hete

Oroszország megduplázta Ukrajna katonai és civil infrastruktúrájára mért légicsapásai számát  az előző héthez képest egy ukrán tábornok szerint.

„Az ellenség harci gépei és helikopterei igyekeznek a légvédelmünk hatótávolságán kívül maradni, ezért a légicsapásaik többnyire célt tévesztenek – jelentette ki Olekszij Hromov a Reuters tudósítása szerint.

Scholz: Helyes döntés volt kihagyni az orosz gázimportot a szankciókból

Helyesen döntött az Európai Unió és a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázimportot – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben az MTI tudósítása szerint.

A német kormányfő nyári nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy számos kelet-európai uniós tag „nagyon-nagyon erősen” függ az orosz földgázszállításoktól, és Németország is részben – a norvég és holland import mellett – az orosz forrásra építi az ellátást. Németország szolidaritást vállal uniós partnereivel, szükség esetén segít a földgázellátás biztosításában – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggő kihívások megválaszolásában az EU eddig jobban teljesített, mint sokan várták, a közösség „nagyon egységesen és szolidárisan” reagált az orosz agresszióra. Németországnak a közösség legnépesebb országaként és legnagyobb gazdaságaként „különleges feladata van”, így kormánya nem teheti meg, hogy a hazai közönség tetszését keresve „játszmázzon Brüsszellel” – húzta alá. Németországnak azért kell dolgoznia, hogy „a haladás és a fenntarthatóság” jusson érvényre az EU-ban – tette hozzá a szociáldemokrata politikus.

Elmondta, hogy Németország részéről is hiba volt az orosz importfüggőség kialakítása, korábban el kellett volna kezdeni a diverzifikációt, a több forrásból működő földgázellátás kiépítését.

Azonban a decemberben hivatalba lépett kormány már jóval az Ukrajna elleni háború kezdete előtt elkezdte felmérni, hogy milyen következményekkel járhat az orosz szállítások kiesése, és időközben számos jelentős lépést tett, így nagy ütemben halad a többi között a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas tengeri terminálok kialakításának előkészítése – fejtette ki a kancellár, hozzátéve, hogy már az idén télen üzembe helyezhetik az első LNG-terminált.

Arról is szólt, hogy az LNG mellett az európai vezetékrendszer fejlesztését is folytatni kell, így előre kell mozdítani a Németország, illetve Közép-Európa felé a Portugália-Spanyolország-Franciaroszág útvonalon érkező nemzetközi vezetékrendszer ügyét. Egy ilyen földgázvezeték igen nagy mértékben javíthatná az ellátást – mondta Olaf Scholz.

A háborúval kapcsolatban azt is kiemelte, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát fegyverekkel, méghozzá olyan modern fegyverrendszerekkel – köztük az IRIS-t légvédelmi rendszerrel – is, amelyekkel még a német hadsereg (Bundeswehr) sem rendelkezik. Németország az Ukrajnát a legfejlettebb, és az orosz támadás elleni védekezés hatékonyságát leginkább erősítő fegyverekkel támogató országok közé tartozik – jelentette ki Olaf Scholz.

Kiemelte, hogy a háborút nem lehet „békediktátummal” lezárni, csakis olyan megállapodásról lehet szó, amelyet elfogad Ukrajna. A háború utáni újjáépítésről szólva azt mondta, hogy az annyira hatalmas feladat lesz, hogy jellemzésére még a második világháború után nyugati-európai országoknak nyújtott nagyszabású amerikai gazdasági segélyprogram, a Marshall-terv sem teljesen alkalmas analógia.

Kérdésre válaszolva világossá tette, hogy nem támogatja az orosz állampolgárokat sújtó EU-s vízumkiadási tilalom bevezetésére irányuló követeléseket. Az Ukrajna elleni támadás „Putyin háborúja” – utalt a német kancellár az orosz elnökre, Vlagyimir Putyinra, hozzátéve, hogy a vízumtilalom ártatlan embereket büntetne, ezért inkább meg kell maradni a személyre szóló, célzott büntetőintézkedések politikájánál.

Újabb 100 000 ingyenjegyet ajánl fel a Wizz Air az ukrán menekülteknek

A Wizz Air bejelentette, hogy újabb 100 000 ingyenes jegyet biztosít ukrán állampolgárok számára a Wizz Air Hungary és a Wizz Air UK járataira. A légitársaság korábban indított kezdeményezését folytatva 2022. szeptember 15. és december 8. között induló járatokra ajánl fel térítésmentes jegyeket, ezzel segítve az ukrán állampolgárokat úti céljaik elérésben.

A felajánlott jegyek összesen 800 útvonalon érhetőek el.

Azok az ukrán állampolgárok, akik az ingyenes rendszer keretében szeretnének repülőjegyet foglalni, ezen a weboldalon tehetik ezt meg. Az utazóknak a foglaláskor meg kell adniuk ukrán útlevélszámukat, valamint a repülőtéri check-in folyamat során fel kell mutatniuk ukrán útlevelüket és a szükséges vízumot/utazási okmányokat.

A Wizz Air Ukrajna egyik legfontosabb légitársasága, így ezekben a nehéz időkben továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy támogassuk az országot. Elkötelezett célunk, hogy enyhítsünk az ott élő állampolgárok nehézségein

– mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

A lett parlament terrorizmust támogató államnak nevezte Oroszországot

A lett parlament terrorizmust támogató államnak nevezte Oroszországot -írja a The Guardian. A parlament emellett felszólította az EU-t, hogy akadályozza meg az orosz turisták beutazását. Közleményük szerint Oroszország hosszú évek óta támogatja és finanszírozza a terrorista rezsimeket és szervezeteket közvetve vagy közvetlenül. Arról is írnak, hogy Ukrajnában Oroszország nemzetközileg tiltott fegyvereket és lőszereket is használ és az orosz katonák civilekre is lőnek.

Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából szerdán

Az ukrán-magyar határszakaszon 6634 ember lépett be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5726-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t. A beléptetettek közül a rendőrség 355 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Vonattal 146-an – köztük 34 gyermek – érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.

Piszkit próbálják bevenni az oroszok

Komoly harcok volt csütörtökön a kelet-ukrajnai Piszki városában, és a hírek szerint az oroszok el is foglalták a Donecki Jaszinuvatai járásában található települést. Ukrán tisztviselők egyelőre tagadták, hogy a város elesett.

Robbanások az ukrán határ közelében

Fehérorosz jelentések szerint legalább nyolc robbanást lehetett hallani hajnali egy óra körül az ukrán határhoz közeli Homiel régióban. Szemtanúk szerint a fehéroroszországi Ziabrauka repülőtér közelében történtek a robbanások, ahol gyakran orosz katonai repülőgépek állomásoznak.

(The Guardian)

Olvasói sztorik