Nagyvilág

Iskolát és kórházat épít a magyar kormány Bucsában

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az ukrajnai Bucsába látogatott, ahol kijelentette, hogy „Magyarország tettekre váltja ígéreteit”. Ezzel együtt az MTI tudósítása szerint bejelentette, hogy a Kijevhez közeli településen – ami a megszálló orosz csapatok vérengzésének egyik szimbólumává vált – egy iskolát, valamint egy postával és önkormányzati hivatallal kiegészített kórházat építenek a magyar kormány közbenjárásával.

Az államtitkár elmondta, hogy a szerdai napot Kijevben és az ukrán főváros környékén töltötte, bejárva azokat a helyeket, amelyek különösen nagy kárt szenvedtek a háborúban. Itt jegyezte meg, hogy Magyarország szerencsés, mert eltelt lassan hetven év anélkül, hogy bármifajta fegyveres konfliktust kellett volna átélnie az ország lakóinak. Aztán úgy fogalmazott, hogy az ukrán nép iránti szolidaritás és támogatás kifejezése mellett a szimpátiát tettekre is váltanák.

Közfunkciót ellátó beruházást fog a magyar kormány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül megvalósítani, ezzel is egy kis lépést téve afelé, hogy az élet visszazökkenjen a normál kerékvágásba. Mi ennyit tudunk tenni

– mondta.

Magyar Levente egy nappal korábban, kedden is kiemelt szerepet kapott az Ukrajával kapcsolatos hírfolyamban, miután végig futott az ukrán médiában a hír, hogy az államtitkár szerint átmehetnek Magyarországon a keleti szomszédunkba tartó fegyverszállítmányok. Később azonban kiderült, hogy kormány változatlanul zárva tartja az ilyen jellegű katonai felszerelés előtt a magyar-ukrán határt.

Kapcsolódó
Hírlapi kacsa, hogy Magyarország engedi a közvetlen fegyverszállítást Ukrajnába
Hiába futott végig a hír az ukrán médián, nem igaz a hír, hogy Magyar Levente szerint átmehetnek Magyarországon a fegyverszállítmányok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik