Nagyvilág

Srí Lanka elnöke repülővel akart elmenekülni az országból

MTI/EPA/Chamila Karunarathne
MTI/EPA/Chamila Karunarathne

Srí Lanka elnöke, Gotabaja Radzsapaksza megkísérelte elhagyni az ázsiai országot hétfőn, ám a repülőtér személyzete megakadályozta őt ebben – írja a The Guardian. Az elnök Dubajba akart menekülni, ám amikor a VIP sávot próbálta igénybe venni családjával, feltartóztatták őket.

Gotabaja Radzsapaksza nemrég közölte a parlament elnökével, hogy július 13-án beadja lemondását, annak hatására, hogy több ezres tüntető tömeg tört be az elnök rezidenciára.

Az elnök és családja több gépet is lekésett, végül kénytelenek voltak az éjszakát egy katonai bázison tölteni. Nem ez volt az első szökési kísérlete az elnöknek, próbálkozott más reptereken is, de nem járt sikerrel. A helyi sajtónak nyilatkozó amerikai nagykövetségi források szerint például az indiai kormány állítólag megtagadta az engedélyt, hogy az elnököt szállító Srí Lanka-i katonai repülőgép leszálljon egy indiai polgári repülőtéren, míg az Egyesült Államok nagykövetsége megtagadta a látogatói vízum megadását. Meg nem erősített források szerint ezután az elnök a haditengerészet segítségével vízen próbál majd megszökni.

Srí Lankán régóta tartó időszak legsúlyosabb gazdasági válsága miatt hónapok óta tüntetések zajlanak. A gazdaság összeomlott, India és más országok segítségéből próbálnak boldogulni, míg az ország vezetői hitel megállapodásról próbálnak tárgyalni a Nemzetközi Valutalappal.

A gazdasági válság következtében számos alapvető árucikk hiánycikk lett, az emberek csak nehezen tudnak élelmiszert, üzemanyagot vásárolni. Az elmúlt két évtized nagy részében a Radzsapaksza család irányította az országot.

Srí Lanka parlamentje pénteken ülésezik újra, és július 20-án új elnököt választanak a képviselők. Az ideiglenes kormány várhatóan hat-nyolc hónapig kormányoz, amíg az ország megengedheti magának, hogy parlamenti választásokat tartson.

Kapcsolódó
A Srí Lanka-i miniszterelnök kijelentette: országa csődbe ment
Srí Lanka az elmúlt hetven év legsúlyosabb pénzügyi válságának közepén van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik