A NATO-csúcshoz közeledve legalább három olyan kérdés van, mely a sajtóból is azonosíthatóan erős vitát váltott ki a tagországok között.
- Talán a legjobban dokumentált téma Svédország és Finnország csatlakozása, amit Törökország kivételével az összes tagország támogat. Ankara viszont kitart álláspontja mellett, így a jelek szerint a NATO-csúcsra nem teljesül Stockholm és Helsinki azon reménye, hogy elindul felvételük a szövetségbe.
- A Kínához fűződő viszony: Kína globális szereplővé vált az elmúlt években, és felemelkedését nemcsak az Egyesült Államok, de néhány európai ország is fenyegetőnek érzi. A kínai befektetések Europában is jelen vannak, a Huaweit övező vitára sokan emlékezhetnek, a kínai hadihajók a Földközi-tengeren, sőt a Balti-tengeren is tesznek látogatásokat, és Oroszországgal is egyre szorosabb az együttműködésük, főleg az ukrajnai háború következményeként.
- Kijev és Moszkva háborúja a NATO katonai jelenlétének újragondolását is magával hozta.
Jelenleg a keleti szárnyhoz tartozó országokban (az Oroszországgal, Belarusszal és Ukrajnával határos területeken) mintegy 1000-1000 fős, a tagállamokból verbuvált ideiglenes harccsoportok állomásoznak. A Baltikumban és Lengyelországban lévőket 2016-ban hozták létre, a szlovák, román és bolgár területeken lévőket az ukrajnai háború után.
A fenti ábra a 2021-es állapotokat mutatja; az ukrajnai háború kirobbanása óta Szlovákiában cseh, Romániában francia, Bulgáriában pedig olasz vezetéssel jött létre katonai szervezet. Magyarországon kivételes módon magyar vezetésű és többségű a harccsoport.
Mire elég ezer fő? Arra semmi esetre sem, hogy megvédje az országot egy orosz támadásról, különösen a Baltikumban. Arra viszont igen, hogy világossá tegye Moszkva számára: egy támadás nemcsak az adott ország haderejét érné, hanem több másikét is, ami kiváltaná a kollektív védelem életbe lépését a NATO-ban.
A mostani csúcshoz közeledve parázs vita alakult ki arról, hogy miképpen kellene felfejleszteni a NATO jelenlétét a keleti szárnyon. Jens Stoltenberg főtitkár nyilatkozatai utaltak arra, hogy többen a katonai jelenlét megerősítését szeretnék, de hogy mennyivel, arról kevés információ szivárgott ki. Egyes pletykák szerint a balti államok az eddigi jelenlét tíz-hússzorosát szeretnék, a mostani zászlóalj harccsoportok helyett hadosztályokat. Kaja Kallas észt miniszterelnök a vitát a nyilvános térbe is kivitte, amikor egy márciusi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás után már nem lehet arra játszani, hogy a NATO-tagországok puszta jelenléte elrettenti Oroszországot, ezért a szövetségnek hitelesebb elrettentésre kell berendezkednie, és jelentősen meg kell növelnie csapatai létszámát. Az is valószínű, hogy nem csak Tallinn szeretne a jelképes katonai jelenlét helyett masszív, valódi védelemre képest NATO-erőket az ország területén.
Az elrettentés ilyen mértékű növelése azonban több problémát felvet. Először is ilyen mértékű létszámbővítés számos ország számára megoldhatatlan feladat. Az európai hadseregek az elmúlt évtizedekben az éppen elégséges méretűre csökkentek. Korlátozó tényezőt jelentettek a pénzügyi források, a munkaerőpiaci helyzet és az egyes ország ambíciószintje is. A papíron jelentős számú hadseregekben is legalább tíz százalék, de néha több a fel nem töltött helyek aránya. A szárazföldi erők harcoló vagy manőver alakulatai még ezen belül is kis létszámúak.
A brit haderő papíron 153 ezer fő, ebből a szárazföldi erők létszáma 85 ezer, és abból körülbelül 10 ezer állás betöltetlen a legutóbbi sajtóhírek szerint. London éppen az Észtországban működő zászlóaljharccsoport vezető nemzete, az ottani 1100 katonából körülbelül nyolcszázat ad. Ez elsőre nem olyan nagy szám, de ha figyelembe vesszük, hogy félévente lecserélik az ott állomásozó erőket, akkor a brit elköteleződés máris 2400 katonát jelent.
A NATO-csúcson a középút várhatóan a létszám emelése és a jelenlét jellegének a megváltoztatása lesz. A hadosztály dandárokból épül fel, a dandárok pedig zászlóaljakból. Nem nehéz kitalálni, hogy a kompromisszum merre várható: a dandárok 3000-4000 fős katonai egységek, azaz így három-négyszeres létszámemelésre kerülhet sor. Ez kevesebb, mint amit a balti országok szeretnének, de kezelhetőbb terheket jelentene a katonákat küldő országoknak.
Külföldön állomásoztatni katonákat igen költséges dolog, és nemcsak azért, mert több fizetést kell adni nekik, hanem azért is, mert a logisztikai utánpótlás megszervezése szállítórepülőgépekkel vagy hajókkal sokba kerül. A haditechnika is gyorsabban amortizálódik, karbantartó alegységeket is a harcoló alakulatokkal kell küldeni. A kiadásokat az is növeli, hogy ezek az alakulatok folyamatosan gyakorlatoznak a helyi erőkkel, hiszen épp ez a jelenlétük értelme. Kanadai adatok szerint egy Leopard 2A4 harckocsi terepen 530 litert fogyaszt száz kilométerenként, egy éles gránát pedig körülbelül 10 ezer euróba kerül hozzá (a gyakorló biztosan olcsóbb).
A kiadások elharapózásának megakadályozására a tervezők egyfajta előretolt jelenlétben gondolkodnak. A leendő dandár harccsoportok valószínűleg nem fognak teljes létszámban a keleti szárny országaiban állomásozni, ez pazarlás is lenne, és túlzott eszkalálása lenne az elrettentésnek is. Ugyanakkor a dandárok harceszközeinek egészét vagy egy részét előre letárolják az adott országban, emellett a dandár törzsének egy része kitelepül állandó jelleggel, hogy a hadműveleti terveket előkészítse, és a honi erőkkel folytatott együttműködés, napi kapcsolat révén megteremtse annak a feltételeit, hogy ha a dandár egészének jönnie kell, mondjuk, Németországból Litvániába, akkor ne legyen fennakadás, a Bundeswehr katonái csak felszálljanak a repülőre, és egy tranzit után a litván katonai bázison már át is ülhessenek harckocsijaikba. Nemrég írtunk arról, hogy az Egyesült Államok is így erősíti meg Európa védelmét, ha arra szükség van.
Persze még nem minden részlet tisztázott a NATO-ban sem. Június elején Olaf Scholz német kancellár Litvániába látogatott, és a német jelenlét megerősítését ígérte. Ám hogy pontosan mit értett ez alatt, abból diplomáciai vita kerekedett, mert Vilnius ígéretként értelmezte, hogy a németek a jelenlegi zászlóalj helyett egy dandárharccsoportot (3500 főt) küldenek majd. Berlin értelmezésében viszont a dandár Németországban állomásozna, és csak a vezetés irányításával megbízott törzselemek tartózkodnának állandóan Litvániában (mindössze 50-60 fő). A napokon át folyó kínos vitát végül Stoltenberg NATO-főtitkár volt kénytelen tisztázni nyilvánosan, gyakorlatilag a németeknek adva igazat.
A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.
