A következő élő közvetítés része Ismeretlen helyen lévő, szigorú fegyházba szállították át Alekszej Navalnijt 

A pápa brutálisnak és kegyetlennek nevezte az orosz hadsereget

Efrem Lukackij / MTI/AP
Efrem Lukackij / MTI/AP

Ferenc pápa egy újságírókkal folytatott beszélgetésben úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet nem fekete-fehér, és nem szabad a konfliktus összetettségét “a jó és a rossz” összecsapására leegyszerűsíteni. Ferenc pápa a jezsuita média munkatársaival találkozott még májusban, a beszélgetés tartalmáról kedden adott hírt a La Stampa című olasz napilap.

A katolikus egyházfő brutálisnak, kegyetlennek és ádáznak nevezte az Ukrajnában harcoló orosz hadsereget, míg a “bátor ukránoknak” a túlélésért folytatott küzdelmét méltatta. “Az oroszok azt gondolták, egy hét alatt végeznek, de elszámították magukat. Egy olyan bátor néppel kerültek szembe, amely megharcol a túléléséért, a történelem során több ilyen harcot is megvívott” – fogalmazott a pápa.

Elmesélte, hogy néhány hónappal az orosz támadás megindítása előtt találkozott egy “bölcs államfővel”, aki aggodalmát fejezte ki neki amiatt, hogy a NATO “Oroszország kapujánál csahol, miközben nem fogja fel, hogy Oroszország nem engedi meg egyetlen más hatalomnak sem, hogy közelítsen hozzá, és ez a helyzet akár háborúhoz is vezethet”. Ferenc pápa szerint ez a politikus, akit nem nevezett meg, “értette a jeleket”. Ezzel kapcsolatban aztán az egyházfő úgy fogalmazott, hogy “nem látjuk a teljes dráma minden elemét a háború mögött, amelyet esetleg egy bizonyos módon provokálhattak vagy nem akadályoztak meg”. Határozottan elutasította azt az elméleti feltevést, hogy emiatt a nézete miatt akkor őt Putyin-pártinak lehetne tekinteni. “Nem vagyok az. Leegyszerűsítő és téves lenne ilyesmit állítani” – mondta.

Az egyházfő továbbá “elborzasztónak” nevezte, hogy Oroszország a háborús konfliktusban csecsen és szíriai zsoldosokat is bevet.

Ferenc pápa reményét fejezte ki a beszélgetés során, hogy szeptemberben Kazahsztánban, a világvallások kongresszusán találkozhat majd Kirill orosz pátriárkával.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik