Nagyvilág

Lemond mandátumáról a képviselő, aki pornót nézett a brit parlamentben

Richard Townsend / UK PARLIAMENT / AFP
Richard Townsend / UK PARLIAMENT / AFP

Lemond parlamenti mandátumáról a konzervatív, Neil Parish, miután lebukott, amikor a brit parlamentben pornót nézett a mobiltelefonján- mondta el döntését a politikus a BBC-nek.

Azt megírtuk, hogy pénteken nyilvánosságra hozták annak a brit politikusnak a nevét, aki a parlamenti ülésteremben nézett pornót: kiderült, hogy Neil Parishról van szó. A konzervatív politikust átmenetileg felmentették frakcióvezetői pozíciójából, vizsgálat indult ellene.

A brit sajtóban már a hét eleje óta körözött a történet: többen is névtelenül tettek bejelentést egy képviselő ellen, aki állítólag a parlamenti ülés közben nézett tőlük nem messze pornót a telefonján a Westminster-palota egyik üléstermében. Az ügy nagy botrányt kavart a brit politikában, még Boris Johnson is megszólalt az ügyben elfogadhatatlannak nevezve a történteket.

Neil Parisht 2010-ben választották be a brit alsóházba, azóta pártja fontos alakja lett, sőt, 2015-ben a környezetvédelmi bizottság elnökének választották. A 65 éves politikus korábban az Európai Parlament tagja volt.

A BBC-nek Parish azt mondta, hogy tette az „őrület pillanata” volt, és nem büszke arra, ami történt. Azt mondta, hogy az első alkalom véletlenül történt, de a második alkalommal már szándékosan kattintott. Mert mint mondta, traktorokat, és véletlenül egy másik weboldalra ment fel, aminek hasonló neve volt, és „kicsit néztem, amit nem kellett volna.” Hozzátette: másodszor is oda kattintott. „Tévedtem, hülye voltam, elvesztettem az eszem.” A képviselő elnézést is kért tettéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik