A következő élő közvetítés része Légitámadás érte Kijevet, miközben az ENSZ-főtitkár ott tartózkodott; a NATO évekig támogathatja Ukrajnát

Harci delfineket vetnek be az oroszok a Fekete-tengeren

David McNew / Getty Images
David McNew / Getty Images

Az orosz-ukrán háborúban eddig nem tapasztalt szintre emeli a hadviselést Oroszország: katonai célokra kiképzett harci delfineket telepít az orosz hadsereg a fekete-tengeri támaszpontjára.

A Guardian szerint az amerikai haditengerészet a vizsgálódásai során már feltárta, hogy az orosz haditengerészet két delfinkarámot is szállított a szevasztopoli kikötői bázisra, a legfrissebb műholdfelvételek pedig már azt bizonyítják, hogy javában zajlik a mozgósítás is.

A delfineket az oroszok jó eséllyel defenzív célokra fogják bevetni. A lap szerint a katonai célokra kiképzett delfinek két legfontosabb feladata általában az ellenséges búvárok elriasztása, illetve elveszett tárgyak megtalálása a mélyben. Oroszországban mondhatni hagyománya van annak, hogy a hadsereg harci delfineket is alkalmaz, de ugyanez igaz Ukrajnára is. Utóbbi ország 2012-ben kezdett el nagyobb hangsúlyt fektetni az állatok kiképzésére, ám a Krím annektálása után ezek az állatok az oroszok zsákmányai lettek.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik