Megjelent a rendőrsége ma Robert Fico, korábbi szlovák kormányfőt, de nem tett vallomást. A volt miniszterelnököt egyebek mellett bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsítják. Az esetről korábban mi is írtunk:
A Smer-SD elnöke ma délelőtt besétált az Országos Rendőr-főkapitányság épületébe, hogy kihallgassák, vallomást azonban nem volt hajlandó tenni – írja a parameter.sk. Ezt azzal magyarázta, hogy sem ő, sem ügyvédje nem értik a meggyanúsítás okát, ezért Fico arra kérte a nyomozót, hogy ismertesse azt, mielőtt vallomást tesz. A korábbi háromszoros miniszterelnök szerint azonban a nyomozó „csak nézett rá, mint egy bagoly”.
A sajtótájékoztatón Fico megjegyezte, számol vele, hogy hamarosan melegítőt ölt magára, a parlament ugyanis várhatóan csütörtökön lehetővé teszi az őrizetbe vételét. Hangsúlyozta viszont, a Smer készül a további működésre abban az esetben is, ha őt rács mögé teszik.
Fico megerősítette, hogy a parlament mandátum- és védelmi bizottságának ülésén elhangzik majd a védőbeszéde.
A demokrácia és a jogállam végének vagyunk a tanúi Szlovákiában
– hangsúlyozta.
Fico egyik jobbkeze, Ľuboš Blaha is felszólalt a sajtótájékoztatón, aki arról beszélt, hogy Ficót nem zárhatják börtönbe, mert fennáll a veszélye, hogy „megbotlik egy papucsban, saját magának kinyomja a szemét, vagy felakasztja magát”.