Hivatalosan is elküldték azt a levelet a magyar kormánynak, amely szerint megindul a kondicionalitási, más nevén jogállami mechanizmus az ország ellen – ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be kedden az Európai Parlamentben, ahol most először tartottak olyan eseményt, amelyen a képviselők kérdezhettek a bizottság elnökétől.
A bejelentés rövid tapsot kapott a teremben. A levelet nemrég küldhették el, mert Von der Leyen a kérdések órájának elején Stéphane Séjourné liberális frakcióvezető kérdésére még csak azt mondta, hamarosan bejelent valamit ezzel kapcsolatban.
A jogállami mechanizmus olyan eszköz, amellyel az Európai Bizottság el tudja venni a tagállamoktól az uniós támogatásokat, ha bebizonyosodik, hogy a tagállam megsérti az EU alapvető értékeit, és ami a legfontosabb kitétel, ezzel árt az unió költségvetésének is.
A mechanizmus eredetileg arra született, hogy vissza tudja fogni a tagállamok uniós alapértékekkel szembeni viselkedését, de valamivel gyengébb eszköz legyen, mint a hetes cikk szerinti eljárás, amely elveheti a tagállam szavazati jogát a tanácsban. Hosszú tárgyalások során a mechanizmus sokat finomodott, és mostanra alapvetően inkább az uniós költségvetés, mint az uniós alapértékek védelmére szolgál.
Végül erről kell szavaznia az Európai Tanács tagjainak. Itt most Lengyelország sem tudja majd megvédeni Magyarországot, mert a mechanizmus elfogadásához elég a minősített többség.
A mechanizmust 2020 végén fogadták el, de a magyar és a lengyel kormány megtámadta azt az uniós bíróságon. Ennek a célja az volt, hogy a választások előtt ne léphessen életbe, de főleg ne tudjanak pénzeket elvonni Magyarországtól. Végül a bíróság februárban söpörte le a magyarok és lengyelek aggályait, de akkor már olyan kevés idő volt a választásig, hogy egyértelműen politikai döntés lett volna elindítani, ezért nem tették meg.