A következő élő közvetítés része Megmérgezték Roman Abramovicsot, a Chelsea tulajdonosát; több elrabolt ukrán polgármestert holtan találtak meg

Lavrov: Régen még tudni lehetett, meddig tart a NATO határvonala, ma már nem

Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akkor találkozhat, ha majd közeledik a két fél álláspontja a kulcsfontosságú kérdéseket illetően –jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szerb sajtónak hétfőn Moszkvában. Mint mondta, az elhamarkodott találkozó kontraproduktív lenne. Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán tárgyalások kedden Isztambulban folytatódnak. Nemcsak látszatmegegyezés kell, mint amilyet Minszkben kötöttek, hanem eredmények kellenek – hangsúlyozta. (A korábbi hírek hétfői folytatásról szóltak.)

Hozzátette: Moszkva legfontosabb célja az, hogy abbamaradjon az öldöklés Donbaszban, amiről Moszkva szerint nyugati nyilvánosság hallgat, és nem emelt szót akkor, amikor több ezer civil halt meg a bombázások következtében. Az MTI beszámolója alapján Oroszország számára Ukrajna demilitarizációja és állítólagos „nácitlanítása” a legfontosabb eleme a vágyott megegyezésnek. Szergej Lavrov szerint az ukrán hadseregben szolgáló önkéntesek között sokan nyíltan náci elképzeléseket vallanak, ez pedig az európai értékrend szerint elfogadhatatlan.

Oroszország azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy „Ukrajna a NATO meghosszabbított karja legyen, amelyet tele lehet pakolni fegyverekkel”. Ahogyan azt sem engedhetjük meg – hangoztatta Lavrov –, hogy a Nyugat támogassa azt, hogy Ukrajnában gyökerestől eltüntessenek mindent, ami orosz.

A külügyminiszter a szankciókra is reagált.

Oroszország nincs elvágva a világtól, izolációról csak azok beszélnek, akik belenyugodtak a Nyugat diktatúrájába. Éppen az Egyesült Államok az, aki fél az elszigetelődéstől. Rengeteg ázsiai és latin-amerikai partnerünk van, jók a kapcsolataink a nemzetközi szervezetekkel, és természetesen jó a kapcsolat a stratégiailag legfontosabb régiókkal is, például Kínával. Kínával a történelem során soha ilyen jó még nem volt a viszonyunk, és kiemelkedő együttműködést építünk Indiával és Latin-Amerikával is.

Lavrov szerint „az Egyesült Államok igyekszik megzsarolni az ENSZ-tagállamokat, hogy úgy szavazzanak, ahogy Washington szeretné, de ez éppen azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok fél az elszigetelődéstől. Ha már annyira biztosak a saját értékeikben, akkor fejtsék ki a véleményüket, és hagyják, hogy a többi ország szabadon döntsön, nyomás nélkül” – magyarázta az orosz külügyminiszter és szerinte az USA autoriter módszereket alkalmaz Európával szemben.

Az orosz külügyminiszter szerint „a szemükbe hazudtak, amikor azt ígérték, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni” és arra panaszkodott, hogy miközben régebben tudni lehetett, hogy meddig tart a NATO védelmi vonala, mert a berlini fal és a varsói egyezmény ezt leszögezte, most azt mondják, hogy ez egy globális védelmi szövetség.

Az orosz diplomácia vezetője a szerb újságíróknak arról is beszélt, Moszkva szerint az Egyesült Államok igyekszik a Balkánra is rákényszeríteni hatalmi fölényét. Arról, hogy Szerbia a Kelet és a Nyugat között igyekszik egyensúlyozni, az orosz külügyminiszter úgy reagált, hogy nem szólhat bele Belgrád és a szerb vezetés döntéseibe. „Mi baráti nemzetek vagyunk, összeköt minket a közös történelem, a közös győzelmek a közös ellenség ellen, és látjuk, hogy ezek az érzelmek mennyire gyökeret vertek a szerb nép lelkében és emlékezetében. Soha semmit nem kényszerítünk senkire, mint ahogyan azt a Nyugat gazdasági és más zsarolási módszerekkel teszi. Ez nem tisztességes, így nem lehet viselkedni társaságban sem, sem pedig a nemzetközi színtéren” – húzta alá.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik