Nagyvilág

Vilmos hercegék Jamaicára utaznak, lehet, hogy királyi fenségként utoljára

Ricardo Makyn / AFP
Ricardo Makyn / AFP
Lerázná magáról évekig nyögött, bús, monarchista rabigáját a reggae hazája. Barbados példája lebeg előttük, ahol már nem II. Erzsébet az államfő.

Nagy karibi utazáson van épp Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, hogy kicsit növeljék a monarchia és a Brit Nemzetközösség népszerűségét. Azonban a karibi térségben ez egyre nehezebb feladat. Nemrég a kis szigetállam, Barbados döntött arról, hogy inkább köztársaságként, II. Erzsébet királynő nélkül folytatná életét, mostanság pedig a egy másik szigetállam jutott arra: Jamaica a jamaicaiaké.

A People magazin összefoglalója szerint helyi politikusok, vezetők, orvosok, zenészek nyomasztják az ország kormányzatát, hogy hagyja ott a londoni központú monarchiát. Még Vilmoséknak is nyílt levelet írtak erről. Ahogy közeleg az ország 60. függetlenségi évfordulója, egyre többen beszélnek arról is, hogy

ideje lenne Nagy-Britanniának bocsánatot kérnie a gyarmati múltért, urambocsá némi kompenzációt is fizetni érte.

Vilmoséknak már az előző helyszínen, Belize-ben is volt programjuk, amit le kellett mondani, a jamaicai fővárosban, Kingstonban is tüntetések szerveződnek a monarchia ellen. Pedig pont ünnepelni kellene a britek szerint, hisz II. Erzsébet trónralépésének 70. évfordulója Vilmosék turnéjának ősoka. A kormányzatban is van a válásnak támogatója, Olivia „Babsy” Grange kulturális miniszter például, de a kormány maga nem támogatja egységesen a távozást. Főleg, hogy Andrew Holness miniszterelnök a királynő egyik titkos tanácsosa.

A lap még megjegyzi, a brit monarchia kifelé nem arculcsapásként kommunikálta Barbados elvesztését sem: Károly herceg, a trónörökös maga is megjelent és beszédet mondott a rendszerváltó ünnepségen, míg a királynő levélben kívánt sok sikert az új köztársasági elnöknek és népének.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik