A következő élő közvetítés része Pozitív fejleményekkel ért véget a tárgyalások harmadik köre, újabb szankciókon dolgozik az EU

Oroszország nem jelent meg a hágai Nemzetközi Bíróságon

ALI ATMACA / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
ALI ATMACA / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Hétfőn kezdődött az a per, amely azt hivatott eldönteni, hogy Oroszország valóban követett-e el háborús bűnöket az ukrajnai háború eddigi hadműveletei során. Az erről szóló keresetet Ukrajna nyújtotta be február 27-én, majd több ország is támogatta.

Az AP beszámolója szerint az orosz fél ügyvédei meg sem jelentek a per első napján, a nekik kihagyott székek üresen maradtak. A bírói tanács elnöke, az amerikai Joan E. Donoghue bíró elmondta: Oroszország hollandiai nagykövete arról tájékoztatta a bírákat, hogy „kormányának nem állt szándékában részt venni a szóbeli eljárásban”. A meghallgatás az orosz delegáció nélkül zajlott le – írja a Guardian.

A tárgyalásokat március 7-én és március 8-án tartják, ítélet még ezen a héten várható.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik