Ez az önvédelmi erők egyenruhája?
Nem. Ez az airsoftos játékruhám. Még ez a katonai öv is onnan van. Az önkéntes haderő jelzése a sárga karszalag és semmi más. A konkrétan harcolóknak jut csak mellény meg sisak.
Fegyvert kaptatok?
Igen. Itt Kijevben. Főleg rendészeti és logisztikai feladatokat látunk el.
Tehát most nem dolgozol jogászként?
Nem. Az egy másik élet volt. Hihetetlen, hogy tíz nappal ezelőtt még öltönyben tárgyaltam az amerikai és a nemzetközi partnereinkkel, egészen hétköznapi gondjaim voltak. Ez már nincs sehol. Arra készülök, hogy akár az életem árán is, de megvédjem a hazámat. Hogy ne adjak az oroszoknak egy talpalatnyi földet sem.
Az orosz propaganda szerint az ukrán önkéntes védők nácik, a lakosság nagy része pedig fejveszte menekül.
Én nem vagyok náci. Egyébként, hogyan is tudnád bizonyítani, hogy valami nem vagy? Nem gondolom, hogy bármilyen politikai kötődés számít jelenleg az ukrán közéletben. Egy honvédő háborúban vagyunk. Nekem egy kényelmes életem volt, amíg meg nem támadták az országunkat. Soha, álmomban nem gondoltam volna, hogy a fronton fogok állni, hogy védjem az életünket. Soha.
Aztán mégis így alakult.
Nem gondolom, hogy Kijevben, ahol élünk, bárki komolyan gondolta, hogy lehetséges egy ilyen megszállás, mint ami most zajlik. Én sem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Az általános vélekedés az volt, hogy valami történni fog keleten, a Donyec-medencében, Putyin ott indít támadást. Aztán pénteken csörgött a telefonom. Egy barátom hívott, azt mondta: „lövik Kijev külvárosát”. „Ne szórakozz!” – feleltem neki, mire könyörgött, hogy kapcsoljam be a tévét.
Odaért a háború.
Igen. Azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel, de az első gondolatom a család volt. Felhívtam az exfeleségemet, hogy csomagoljanak össze, mert el kell menniük valahová, ahol nem lőnek. Beültem a kocsiba és levittem őket Ternopilbe. Könyörögtem a kijevi szüleimnek, hogy jöjjenek velünk, de hallani sem akartak róla. „Mi nem hagyjuk el az otthonunkat” – mondták. Most már az exnejem meg a gyerek is Németországban vannak. Ennek nem örülök annyira, mert félek, hogy a gyerek nem tanulja meg, hogy ő ukrán. Pláne, ha nagyon elhúzódik ez a háború.
Nem gondoltál arra, hogy velük menj?
Nem. Én ukrán vagyok, és a hazámat támadja egy idegen hadsereg. Azt gondolom, hogy minden harcképes férfi első gondolata az volt, hogy biztonságba helyezze a családját, és a második, hogy hogyan tud részt venni Ukrajna megvédésében. Együtt jöttünk fel Kijevbe, te is láttad, hogy befelé volt közlekedési dugó. Feljött az országunk Kijevbe, hogy megvédje a fővárosát.
És meg fogjátok tudni védeni?
Szerintem igen. Az oroszok azt is meg fogják bánni, hogy egyáltalán eszükbe jutott ez az invázió.
De lehengerlő az orosz katonai fölény.
Az igaz, hogy több tankjuk, repülőjük, katonájuk van, mint nekünk. Mi azonban tudjuk, hogy miért harcolunk, az orosz katonák meg nem tudják. Mi nem valami homályos, birodalmi elképzelésekért harcolunk, hanem azért, hogy nyugodtan élhessünk úgy, ahogyan mi akarjuk. Ez óriási különbség.
Már az is meglepte a világot, hogy Ukrajna eddig kitartott.
Főleg az oroszokat. Ők szerintem tényleg elhitték, hogy itt egy kisebbség erőlteti rá az akaratát a többségre, és őket majd felszabadítóként fogják ünnepelni. Nem ez a helyzet. Felállt az ország. Egyébként óriási veszteségeket okoztunk az oroszoknak. Nagyon sokan haltak meg, főleg a hivatásos állományukból. Több mint tízezer orosz katona. Akkora emberanyaguk van, hogy azonnal pótolják. Onnan tudjuk, hogy már nem az orosz különleges erőkkel harcolunk, hogy könnyebben lőjük le őket.
Óriási veszteségei vannak az ukránoknak is.
Igen. De kitartunk. Megadásról nem lesz tárgyalás.
Úgy tűnik, mintha Putyin visszatért volna ahhoz a stratégiához, amit előszeretettel használtak Aleppóban és Homszban. A civilek támadásáról beszélek, a válogatás nélküli légi és tüzérségi csapásokról. Mi lesz, ha porig rombolják Kijevet is, ahogyan azt éppen Harkivval, Mariupollal és Herszonnal teszik?
Akkor majd a pincékből harcolunk tovább.
És, ha megsemmisítik az ukrán haderőt, ha létrehoznak egy bábkormányt?
Senki sem fogja elismerni. Folytatni fogjuk a harcot az erdőkből, a mezőkből, a szétlőtt falvainkból, a romos városainkból, amíg annyi orosz hal meg, hogy az oroszok fogják megenni a vezetőiket. Az oroszok nem győzhetnek itt, és tudod miért?
Miért?
Mert a nemzetet nem lehet szétbombázni, lelőni. Egy embert meg lehet ölni, de a nemzetet nem. És ezzel nincsenek tisztában az oroszok.
