Ezt az atomerőműveket üzemeltető ukrán állami cég vezetője, Petro Kotin közölte a Reutersszel. Az egyik a Melitopoltól északra vekvő Zaporizzsja erőmű, a másik pedig a Dél-Ukrajnai atomerőmű. Enerhodar polgármestere azt mondta, az ukrán erők most is harcolnak az oroszokkal az erőmű irányításáért. A zaporizzsjai erőmű ugyanis a nevével ellentétben Enerhodarban van, nem Zaporizzsjában. Kotin egyébként azt is elmondta, hogy nukleáris terrorizmusnak tartja a csernobili erőmű elfoglalását.
A következő élő közvetítés része
Putyin szerint eddig minden a tervek szerint halad, újabb béketárgyalás következik hamarosan
Az oroszok elkezdtek közeledni két fontos atomerőműhöz
2022. 03. 03. 17:27
- 11:18 Ezért érdemes spenót teát fogyasztani
- 11:10 Térképen a következő két nap várható hóhelyzete
- 11:10 Egy kutya lett az olimpia új sztárja, célfotó is készült róla
- 11:06 Molnár Gusztáv a fiáról: El vagyok tiltva tőle, nem vehetek neki ajándékot és nem köszönthetem föl
- 11:04 Ha a Tisza nyer, erősödik a forint – Szabó Balázs a Bázishatásban
- 10:57 „Szeretném, hogy harcoljon az igazságért, a szabadságért és azok emlékéért, akik életüket adták Ukrajnáért” – komoly pénzadományt kapott a kizárt szkeletonos
- 10:52 Hétszáz bejelentés érkezett a NAIH-hoz a térképre vitt Tisza-szimpatizánsok miatt
- 10:46 A BKV-sok is visszakövetelik a korkedvezményes nyugdíjat – sokan közülük meg sem érik a nyugdíjazást
- 10:42 Sebestyén Júlia a műkorcsolyapáros negyedik helyéről: Az érem halvány álom volt, nem lehetünk csalódottak
- 10:34 „Vége van, Kicsi, vége... és nem csak a télnek” – a politikának is tükröt tartottak a Busójáráson
- 10:30 Ezzel az étrenddel csökkenthető a rák kockázata
- 10:28 A British Museum több kiállítási feliratról is eltávolította a „Palesztina” és a „palesztin származású” szavakat
- 10:24 Magyar Péter: 25 meztelen nő vagy thai törpe is lehet a szobában
- 10:16 Ököllel arcon ütötte, majd mellkason rúgta a várandós párját egy 19 éves apa
- 10:13 Mentett kutyák költözhetnek a börtönökbe
- 07:16 Leselejtezett villamosokra cserélné a főváros a HÉV-szerelvényeket
- 07:00 Török Gábor: 2006 óta először kérdés, hogy ki irányítja a választási kampány dinamikáját
- 09:54 Lázár János: Tőletek is be fogunk szedni egy kis pénzt, többet, mint szeretnétek és kevesebbet, mint amit akarunk
- 09:23 Csak egyet ütött a végrehajtó hátára egy gyenge bottal, amikor az a lánya mellkasán térdelt – ezt vallotta a kilakoltatott apa
- 21:41 Orbán: a Fidesz listája 9, Navracsics 14 százalékkal vezet a Tiszával szemben a tapolcai körzetben
- 08:12 444: Milliárdokra szerződött az állammal a DÁP-alkalmazást kezelő Tiborcz-közeli cég
- 10:24 Magyar Péter: 25 meztelen nő vagy thai törpe is lehet a szobában
- 06:27 Kisbabák az áldozatok között: elítéltek egy brit pedofilt
- 09:08 Leó pápa kikosarazta Donald Trumpot
- 07:36 Lelőtte volt feleségét és gyerekét, majd magával is végzett egy magát nőként azonosító férfi az Egyesült Államokban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
