Nagyvilág

Svájc ódzkodik az oroszok elleni szankcióktól

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP
Lapít az alpesi állam, ami természetesen elítéli Ukrajna területi integritásának megsértését.

Svájc egyelőre nem vezet be szankciókat Oroszország ellen a szakadár kelet-ukrajnai köztársaságok elismerése miatt, de továbbra is szavatolja, hogy ne lehessen kijátszani az alpesi ország közbeiktatásával az Európai Unió büntetőintézkedéseit – közölte szerdán a berni kormány az MTI szerint. A kabinet megemlítette, hogy Svájc a Krím-félsziget 2014-es orosz elcsatolása után bevezetett uniós szankciókhoz sem csatlakozott.

A dokumentum szerint Bern folyamatos kapcsolatban áll több országgal is, amikkel kölcsönösen megosztja az ukrajnai helyzetet érintő hírszerzési értesüléseket. Svájc mindazonáltal elfogadhat olyan kötelező intézkedéseket, amik az ENSZ, az EBESZ vagy főbb kereskedelmi partnerei által elfogadott szankciók kikényszerítését biztosítják a nemzetközi joggal összhangban, különös tekintettel az emberi jogokra.

A kormány emlékeztetett arra, hogy Svájc a nemzetközi jog alapján csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt szankciókat köteles végrehajtani. A svájci jog viszont lehetővé tesz bizonyos termékekre, szolgáltatásokra vonatkozó embargókat, pénzügyi szankciókat, be- és átutazási tilalmakat vagy ezek kombinációját.

A berni vezetés elítélte, hogy Oroszország elismerte a szakadár délkelet-ukrajnai luhanszki és donyecki köztársaságokat, megsértve ezzel Ukrajna szuverenitását, területi épségét és a nemzetközi jogot. A svájciak szerint ezzel a lépéssel csak fokozódott a feszültség a válságövezetben. Kijelentették, hogy aggodalommal követik a fejleményeket, és tartanak a helyzet elmérgesedésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik