Nagyvilág

Negyvenéves csúcson az infláció az Egyesült Államokban

Stefani Reynolds / AFP
Stefani Reynolds / AFP

Januárban negyvenéves csúcsot döntött a fogyasztói árindex 12 havi emelkedésének mértéke az Egyesült Államokban – írja az MTI.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtökön közölte, hogy a januárig eltelt 12 hónapban 7,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a decemberi 7 százalék után.

A januári infláció 1982 februárja óta a legmagasabb éves emelkedést jelenti.

Januárban a várt 0,5 százalék helyett 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban decemberhez képest. A januárig eltelt 12 hónapban az energiaár-index 27 százalékkal, az élelmiszerár-index pedig 7 százalékkal emelkedett. Az energiaárakon belül az üzemanyagár-index 40 százalékkal nőtt.

Energiaárak és élelmiszerárak nélkül a fogyasztói árak (maginfláció) 6 százalékkal emelkedtek a 12 hónapos periódusban a decemberi 5,5 százalék után, havi összevetésben a növekedés 0,6 százalék volt, csakúgy, mint decemberben.

A tavalyi magas infláció részben az alacsony 2020-as bázis miatt alakult ki az Egyesült Államokban, de nagy része volt benne a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan kialakult kereslet-kínálati egyensúlytalanságoknak, a feldolgozóipar ellátási nehézségeinek, valamint az energiaárak nagymértékű emelkedésének.

Előrejelzések szerint az inflációs nyomás kitart majd az idei év nagy részében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik