Csütörtökön landolt a varsói repülőtéren az a 350 brit katonát szállító repülőgép, melyet az ukrán válság miatt küldtek Lengyelországba – írja az MTI. Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter szerint a lengyelországi brit kontingens bővítése kifejezi a NATO-tagállamok szolidaritását.
Ben Wallace brit védelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy újabb katonákat küldenek a kelet-európai országba, miután Blaszczakkal egyeztetett Londonban.
A brit elitegység, a királyi tengerészgyalogság tagjainak telepítése jelentős módon erősíti a biztonságot a NATO keleti szárnyán
– mondta a lengyel nemzetvédelmi miniszter a brit katonák megérkezése után.
Blaszczak hozzátette, hogy Varsó az észak-atlanti szövetség államai szolidaritása jelének tekinti, hogy az országba érkező 1700 amerikai katona mellett a britek is erősítették a katonai jelenlétüket.
Brit katonák 2016 óta vannak jelen Lengyelországban, a NATO-zászlóalj soraiban, és tavaly év végétől pedig a brit hadsereg száz műszaki szakértője is segíti a határőrizeti létesítmények megerősítését a lengyel-fehérorosz határon. A brit katonák a lengyelekkel közös gyakorlatokon vesznek majd részt, támogatják lengyel partnereiket a vészhelyzeti tervezésben és azon kapacitáserősítésében is, amely az orosz fenyegetéssel függ össze az ukrán határnál.
Csütörtök délután Boris Johnson brit miniszterelnök is Varsóban tárgyal.