Nagyvilág

Ukrajnába és Oroszországba is elmegy az új német kancellár

Kay Nietfeld / POOL / AFP
Kay Nietfeld / POOL / AFP

Olaf Scholz, az új német kancellár várhatóan hétfőn Joe Biden amerikai elnökkel találkozik, az pedig ezen a héten szerdán jelentette be, hogy hamarosan felkeresi az orosz fővárost is. Pénteken aztán Wolfgang Büchner, a német kormányszóvivő helyettese pontosította a bejelentést, mondván a kancellár február közepén Ukarjnába és Oroszországba is ellátogat. Az MTI szerint a szóvivőhelyettes úgy nyilatkozott: Scholz február 14-én Kijevben, 15-én pedig Moszkvában tesz látogatást. A kancellár célja, hogy csökkentse az ukrajnai válság miatt kialakult feszültséget.

Scholz előtt minden jel szerint sűrű program áll, a tervek szerint ugyanis a jövő héten Emmanuel Macron francia elnökkel, illetve Andrzej Duda lengyel államfővel is tárgyal Berlinben. Rajtuk kívül a három balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország vezetőit is fogadja majd. A megbeszélések központi témájának ígérkezik az ukrajnai válság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik