Nagyvilág

Boris Johnson bulijait nem bocsátják meg a britek

Jessica Taylor / AP / Brit parlament / MTI
Jessica Taylor / AP / Brit parlament / MTI
Csaknem kétharmaduk szeretné, ha a kormányfő lemondana.

Egy friss felmérés szerint a britek a koronavírus-zárlat alatt tartott Downing Street-i partikat nem bocsátják meg. Boris Johnson eddigi legnagyobb belpolitikai botránya után a YouGov kutatása szerint a választók 63 százaléka pártolná távozását, csak 25 százalék hagyná hivatalában a kormányfőt – írja az MTI.

A londoni kormányfői hivatalban tartott partik miatt vizsgálat indult, amely súlyos vezetői hibákat rótt fel a brit kormánynak. A hétfőn ismertetett előzetes szerint tizenhat olyan rendezvény volt a Downing Streeten, amelyre nehéz indokot találni egy olyan időszakban, amikor a kormány a mindennapi életet széles körben korlátozó intézkedések elfogadására kérte a lakosságot. Az ügyben rendőrségi vizsgálat is folyik.

A YouGov kutatása szerint az ellenzéki Munkáspárt szavazóinak 89 százaléka, a Liberális Demokraták híveinek 86 százaléka, a Johnson vezette kormányzó Konzervatív Párt támogatóinak 38 százaléka válaszolta azt, hogy Boris Johnsonnak mennie kell. A konzervatív szavazók 51 százaléka szeretné, ha ő maradna a kormányfő, de a párt több prominens képviselője is lemondatná.

A londoni alsóház konzervatív frakciójának több tagja bizalmi szavazást kezdeményezett Johnson ellen, és állítólag további tory képviselők is erre készülnek, csak megvárják a rendőrségi vizsgálat eredményét. A Konzervatív Párt szabályzata szerint jelenleg 54 képviselőnek kell kezdeményeznie a miniszterelnök elleni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakcióban elrendeljék a voksolást.

A kormányfő korábban bocsánatot kért, azt mondta, tisztában van vele, a britek most nem tudják, meg lehet-e bízni a kabinetben. Szerinte igen. Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője szerint azonban a közvélemény nem bolond, egy szavát sem hiszi el Johnsonnak, aki akkor lenne tisztességes, ha lemondana.

Az Eurasia Group nevű londoni politikai-gazdasági kockázatelemző csoport kedden közölte: az eddigi 65 helyett immár 75 százalékra teszi az esélyét, hogy Boris Johnson még idén távozik tisztségéből.

Kapcsolódó
Karanténbuli miatt remeg Boris Johnson széke
A brit kormányfő hivatalában pont akkor tartottak partit, amikor egész Anglia zárlat alatt volt. Johnson bocsánatot kért, de az eset a Konzervatív Párt tagjait is felháborította, akik megvonhatják tőle a bizalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik