Nagyvilág

A hivatalos vizsgálat szerint nehéz indokot találni, miért buliztak Boris Johnsonék a lezárások alatt

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Súlyos vezetői hibákat, mulasztásokat ró fel a brit kormánynak az a vizsgálat, amely a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányhivatalokban a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején rendezett összejövetelek, partik hátterét volt hivatva feltárni.

A vizsgálati jelentés előzetes, 12 oldalas összefoglalóját hétfő délután tette közzé a Downing Street.

A dokumentum egyebek mellett megállapítja: „nehéz indokot találni” ezekre az összejövetelekre olyan időszakban, amikor a kormány a mindennapi életvitelt széles körben korlátozó intézkedések elfogadására kérte a lakosságot.

A vizsgálatot kezdete óta feszült figyelem kísérte a brit sajtóban és a belpolitikában, mindenekelőtt amiatt, mert a kibontakozó botrány a kormányzó Konzervatív Párt számos prominens képviselője szerint is Boris Johnson miniszterelnök lemondását indokolná.

(MTI)

Kapcsolódó
Karanténbuli miatt remeg Boris Johnson széke
A brit kormányfő hivatalában pont akkor tartottak partit, amikor egész Anglia zárlat alatt volt. Johnson bocsánatot kért, de az eset a Konzervatív Párt tagjait is felháborította, akik megvonhatják tőle a bizalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik