Nagyvilág

Márki-Zay Péter Bajnai Gordonnal is tárgyalt Londonban

Kormányváltásra és kormányzásra készülök, ezért számos politikussal, diplomatával, szakemberrel egyeztetek. Kifejezetten örültem, hogy londoni utazásom alatt Bajnai Gordonnal is találkozhattam, eszmét cserélhettünk, megvitathattuk az ország előtt álló legfontosabb kihívásokat

– közölte Márki-Zay Péter Facebook-oldalán, miután pénteken a Mandiner közölt egy lesifotót az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről és a volt miniszterelnökről egy londoni étteremből. Márki-Zay szerdán Londonban több politikussal is tárgyalt, este pedig lakóssági fórumot tartott az angliai magyaroknak.

A posztban úgy fogalmazott: „Magyarország egykori miniszterelnöke egy válság közepén vette át az országot, teljesítményét pedig még olyan politikai ellenfelei is elismerték, mint Orbán Viktor“.

Én egy olyan politikai kultúra megteremtésén dolgozom, ahol természetes, hogy jobb és baloldali közéleti szereplők leülnek, és beszélnek egymással. Ahol tiszteletet adunk a tudásnak és a teljesítménynek, ahol igyekszünk a mások tapasztalatából is tanulni, mert máshogy nem lehet felemelni ezt az országot

– írta az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, majd megköszönte Bajnainak az „értékes gondolatokat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik