Nagyvilág

Újabb lengyel nő halhatott meg az abortusztörvény miatt

Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP
Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP

Kedden életét vesztette egy lengyel nő, akitől az orvosok megtagadták az abortuszt, miután az ikerterhesség során mindkét magzat meghalt – írja a Guardian.

Az Agnieszka T.-ként hivatkozott nő a terhesség első trimeszterében, a család beszámolója szerint fájdalmakkal, de jó fizikai állapotban bekerült a czestochowai Boldogságos Szűz Mária kórházba.

Az első magzat december 23-án halt meg, de az orvosok nem voltak hajlandóak eltávolítani. Lengyelországban egy éve vezették be a legszigorúbb abortusztörvényt Európában, az orvosok pedig erre hivatkozva nem voltak hajlandóak megszakítani a terhességet, annak ellenére, hogy a család közleménye szerint a nő állapota ezután rohamosan romlott.

A kórház megvárta, amíg egy héttel később a második iker szívverése is leállt, majd ezt követően még további két napot vártak a terhességmegszakítással.A kórház még nem azonosította a halál okát, de a nő családja arra gyanakszik, hogy szeptikus sokk következtében vesztette életét. „Ez a bizonyíték, hogy a kormánynak vér tapad a kezéhez” – áll a család Facebookon posztolt közleményében.

Tavaly novemberben újból fellángoltak a nők reprodukciós jogai melletti tüntetések, miután egy nő halálát a szigorított abortusztörvénnyel hozták összefüggésbe. A 30 éves nőnek terhessége 22. hetében elfolyt a magzatvize, ezért kórházába szállítottak. Az orvosok egészen a magzat haláláig visszatartották a méh kiürítését, emiatt a nő szeptikus sokkban életét vesztette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik