Nagyvilág

Bűnösnek találták a Theranos vezetőjét, aki azt ígérte: vércseppből lesznek kimutathatók a betegségek

Nic Coury / AP / MTI
Nic Coury / AP / MTI

Bűnösnek találták az Egyesült Államokban Elizabeth Holmest, a Theranos nevű cég alapítóját, amely azt ígérte, hogy egyszerű vérvizsgálattal kimutathatók lesznek bizonyos betegségek – írja a BBC.

A kaliforniai bíróságon hosszú eljárás után négy vádpontban is bűnösnek mondták ki Holmest: a befektetők megtévesztésére irányuló összeesküvésben és háromrendbeli csalásban.

A nő tagadta a vádakat, amelyek miatt akár 20 éves börtönbüntetést is kaphat, ám egyelőre nem is vették őrizetbe őt.

A Theranost 2003-ban, 19 évesen alapította Holmes. Az egykor 9 milliárd dollár (majdnem 3 ezer milliárd forint) értékűre becsült cég akkoriban a Szilícium-völgy kedvence volt. A társaság azt ígérte, hogy forradalmasítja az egészségügyet. Elizabeth Holmest a következő Steve Jobsként is emlegették, Barack Obama korábbi amerikai elnök kitüntette, a Forbes beválasztotta a legjelentősebb 400 startupper közé, illetve az amerikai Glamour az Év Üzletemberének, a Fortune pedig a világ 100 legbefolyásosabb üzletemberének választotta.

Azonban 2015-re kiderült, hogy a vérvizsgálati technológia nem működik.

Elizabeth Holmes állításainak olyan komoly emberek is bedőltek, mint Henry Kissinger egykori külügyminiszter, akit a cég felügyelőbizottságába is megválasztottak, vagy George Schultz, a Nixon- és a Reagen-kormány egykori minisztere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik