Nagyvilág

Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár

POOL NICOLAS MAETERLINCK / BELGA MAG / Belga via AFP
POOL NICOLAS MAETERLINCK / BELGA MAG / Belga via AFP

Csütörtökön lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – jelentette az osztrák közszolgálati média. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott hivatalából.

Kurz csütörtökön délelőtt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politikától, és ezzel együtt lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki posztjáról is. A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot.

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését, minél gyorsabban egy embernek kell átvennie-.

A Spiegel arról ír, hogy médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer lehet esélyes mindkét posztra – az ÖVP elnöksége pénteken fog ülésezni.

Kapcsolódó
Kurz már megbukott Bécsben, a „kurzoskodás” még nem
Az osztrák kancellár szombaton lemondott, de talán csak átmenetileg. Sebastian Kurz ugyanis pártelnök maradna és frakcióvezető lenne, illetve egyik közeli hívét jelölné kormányfőnek. Ám az újabb botrányok nemcsak a koalíciós partner, a Zöldek, hanem az ÖVP számára is tehertétel lehet, így hosszabb távon is kérdéses a politikus jövője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik