Nagyvilág koronavírus

Magyarországon is engedélyezhetik a Szputnyik Lightot

Hétfőn pedig megkezdődik az egyeztetés az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és az orosz partnerek között a Szputyik Light magyarországi engedélyeztetéséről – számolt be a Telex Szijjártó Péter sajtótájékoztatója alapján. A külügyminiszter pénteken Obnyinszkban tárgyal, ahol azt is elmondta, hogy a Szputnyik Lightnak harmadik oltásként kiváló eredményei vannak. A tárcavezető beszélt arról is, hogy a magyar-orosz vakcina-együttműködés keretében azt is előkészítik, hogy a Nemzeti Oltóanyaggyárban a jövő év végétől licensz alapján a Szputyik V-t is gyártani tudják.

Kérdésre válaszolva Mihail Muraskó orosz egészségügyi miniszter elmondta, a Szputnyik Lightot gyerekek számára dolgozták ki, „a vakcina létezik, most a minőségi ellenőrzések folynak, ezek befejezéséhez még 3 hétre van szükség”. Ezután a serdülőket tervezik oltani vele, de napokban harmadik, emlékeztető oltásként ezt kapta meg Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

A két kormány megegyezett arról is, hogy a magyar és az orosz állampolgárok negatív PCR-teszttel be tudjanak utazni egymás országába, és már csak egy-két technikai kérdést kell tisztázni ahhoz, hogy a vakcina-igazolásokat közösen el tudják fogadni az utazáshoz.

Muraskó a találkozón kitüntetést is kapott: Szijjártó Müller Cecília országos tiszti főorvossal a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át az orosz egészségügyi miniszternek és megköszönték, hogy segítséget nyújtott a vakcinabeszerzésben.

A magyar külügyminiszter bejelentette azt is, hogy december 16-án aláírják az orosz-magyar vasúti vegyesvállalat megalakítását, amely a kínai áruk keletről nyugatra juttatását fogja elősegíteni, illetve hogy 18 milliárd forintos beruházás keretében orosz kozmetikai gyár fog épülni Alsózsolcán.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik