Nagyvilág

Hillary Clinton szerint Orbán Viktor egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányít

DAVID GANNON / AFP
DAVID GANNON / AFP

Hillary Clinton az MSNBC-n beszélt arról, nagyon aggódik amiatt, hogy az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban, szúrta ki a Telex.

Mint fogalmazott, a demokrácia válságával, a legitimáció válságával szembesülünk, ami egészen odáig hatol, hogy mégis milyen jövő vár az az Egyesült Államokra és a világra.

A Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje úgy folytatta, azzal foglalkozik, hogy kitalálják, mit lehet tenni ez ellen. Feladni nem lehet szerinte, mert túl sok minden forog kockán, ezért harcolni kell a dezinformáció és a propaganda ellen, amit még nehezebbé tesz az algoritmusokra és más mesterséges intelligenciákra épülő hírfogyasztás jelensége.

A harc elmondása szerint azokkal szemben zajlik, akik veszélyeztetik a demokratikus jövőt, elképzelhető ugyanis, hogy a társadalmi változásokkal elégedetlen tömegek akár meg is puccsolnák az amerikai demokráciát.

Nem szeretik azt a világot, amiben élünk, és ebben egyetértenek azokkal az autokratikus vezetőkkel Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig, akik egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat. Ezek a vezetők a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül

– magyarázta Clinton.

A magyar demokráciával egyébként a jelek szerint a jelenlegi amerikai kormánynak is vannak fenntartásai. Joe Biden elnök 110 országot hívott meg egy decemberi virtuális demokráciacsúcsra, de Magyarország nincs rajta ezen a listán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik