Nagyvilág

35 nap után előkerült Kim Dzsongun

AFP
AFP

Kim Dzsongun ellátogatott egy most épülő városba Észak-Korea és Kína határán, valamint egy családja által szentként tisztelt hegyhez is, jelentette a helyi állami média kedden. A Reuters szerint a diktátor több mint egy hónap után jelent meg nyilvánosan.

Mint írják, Szamdzsijon határvárost gazdasági központtá tervezik átalakítani, ezért új lakóházakat, hoteleket, sípályát, kereskedelmi, kulturális és egészségügyi központot is építenek ide.

A KCNA észak-koreai hírügynökség közlése szerint a városépítés a harmadik és egyben utolsó fázisához érkezett, és az év végéig befejeződhet. Korábbra tervezték az átadást, de ezt az országra kivetett nemzetközi szankciók és a koronavírus-járvány okozta nehézségek meghiúsították.

A helyszínen arról beszélt, Szamdzsijon a szocializmus alatt épített hegyvidéki modern városok mintapéldája és a vidékfejlesztés sztenderdje, köszönhetően a munkások állhatatos küzdelmének a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére.

AFP

A fejlődő város nem messze található attól a Pektu-hegytől, amit Kim családja már évtizedek óta szentként tisztel, és ahová a jelenlegi vezető többször is ellátogatott már 2018 óta. Emlékezetes, ezt egyszer egy fehér lovon ülve tette meg.

A beszámolóban azt konkrétan nem említik, hogy Kim mikor ment el megnézni az új várost, de 35 nap után most először számoltak be nyilvános szerepléséről. Legutóbb még október legelején tartott beszédet egy védelmi fejlesztési kiállításon. Ez volt egyébként a leghosszabb eltűnése 2014 óta.

A közelmúltban többször is előfordult, hogy Kim Dzsongun gyakorlatilag felszívódott a nyilvánosság elől, és ilyenkor rendre találgatások látnak napvilágot az egészségi állapotáról, valamint arról, hogy húga veheti át majd a helyét hamarosan. A dél-koreai hírszerzés ugyanakkor múlt hónapban azt közölte, nincs tudomásuk róla, hogy a diktátornak komolyabb baja lenne.

Észak-Korea közel két éve zárta le a határait, de a közelmúltban újraindították a vasúti teherszállítást Kínába, ami erős jele annak, hogy óvatosan elkezdenek haladni a teljes nyitás felé.

Kapcsolódó
Közel 6 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak Észak-Korea
Sok remény nincs arra, hogy a kölcsönt valaha is visszafizetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik