Nagyvilág

Kim Dzsongun szerint a békéhez kellenek a fegyverek

MTI / EPA / KCNA
MTI / EPA / KCNA
Szerinte a békét valójában Dél-Korea és az Egyesült Államok fenyegeti.

Észak-Koreának fejlesztenie kell védelmi képességeit az Egyesült Államok ellenséges politikája és Dél-Korea fegyverkezése miatt, ami destabilizálja a Koreai-félszigetet. A phenjani állami hírügynökség szerint ezt mondta Kim Dzsongun a phenjani védelmi fejlesztési kiállításon.

Az észak-koreai vezető közölte, kizárólag önvédelmi célból fejlesztik a hadsereget, nem akarnak háborút indítani.

Szó sincs háborúról akárkivel is, hanem meg akarjuk akadályozni a háborút, és növelni akarjuk elrettentő képességünket nemzeti szuverenitásunk védelme érdekében

– idézte a diktátort a KCNA.

Az MTI emlékeztetett rá, hogy Dél-Korea a közelmúltban első ízben próbált ki tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, repülőgéphordozó építését tervezi, valamint F-35-ös harci repülőgépeket vásárolt az Egyesült Államoktól.

Az észak-koreai állampárt alapításának 76. évfordulóján, vasárnap Kim az emberek életminőségének javítására szólította fe a kormány illetékeseit, de egy szóval sem utalt rá, hogy megrekedtek az észak-koreai atomfegyverek leszerelését célzó tárgyalások a nyugati országokkal.

Washington előzőleg a phenjani kormányt tette felelőssé a rossz humanitárius helyzetért, azzal vádolta a rezsimet, hogy továbbra is kizsákmányolja polgárait, megsérti az emberi jogokat, az ország rendelkezésére álló forrásokat pedig tiltott tömegpusztító fegyverek gyártására és ballisztikusrakéta-programjára költi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik