Evrard Ngendakumana / XINHUA / Xinhua via AFP
Nagyvilág koronavírus

Már csak két ország van, ahol egyetlen oltást sem adtak még be

A kelet-afrikai Burundin is beadták az első koronavírus elleni védőoltásokat hétfőn, így már csak két országban, Észak-Koreában és Eritreában nem kezdődött még el az oltási kampány közel két évvel a járvány kirobbanása óta, írja az Independent.

A főrávos Bujumburában alig több mint egy tucat ember vehette fel az oltást kora délután, köztük több miniszter.

Burundi előző kormányát és az azóta már elhunyt Pierre Nkurunziza volt elnököt sokat kritizálták, amiért nem vették komolyan a pandémiát.

Az afrikai állam félmillió Sinopharm vakcinát kapott a napokban, amit elsők között az egészségügyi dolgozóknak, az időseknek és a krónikus betegségben szenvedőknek ajánlanak fel.

Ezzel együtt a mostani kormány egyes tagjai szkeptikusak az oltásokkal kapcsolatban. Alain Guillaume Bunyoni miniszterelnök például vasárnap arról beszélt,

a kormánynak felelősséget kell vállalnia és el kell mondania az embereknek, hogy a vakcinák olyan súlyos következményekkel járhatnak, amit még azok a specialisták sem tudnak, akik feltalálták azt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.