Nagyvilág

Kínai ügynökök szedik össze és deportálják vissza az elmenekült ujgurokat

AFP PHOTO
AFP PHOTO
Ezt állítják száműzetésben élő ujgurok, akik a Nemzetközi Büntetőbírósághoz akarnak fordulni az üggyel.

Újra megpróbálják a Nemzetközi Büntetőbíróság elé vinni a Kína által brutálisan elnyomott ujgurok ügyét disszidensek – írja a Guardian. A lap szerint a bíróság kétszer már elutasította a kérelmet, mivel a Kínai Népköztársaság nem részese a bíróságról szóló nemzetközi egyezménynek, kívül esik annak hatókörén.

Az elmenekült ujgurságot képviselő Kelet-Turkesztán kormánya (száműzetésben lévő, nemzetközileg kormányként nem elismert szervezet) és a Kelet-turkesztáni Nemzeti Ébredés Mozgalma ezúttal bevont egy új országot, Tádzsikisztánt is a történetbe. A tádzsik kormány ugyanis aláírta a büntetőbíróságról szóló okmányokat. Az ujgurok szerint Kína márpedig aktív az ügyükben más országokban is. Kínai ügynökök elmenekült ujgurokat igyekeznek elkapni és vagy visszadeportálni Kínába vagy beszervezni.

Kapcsolódó
„Rúgd és üsd őket, amíg térdelve nem sírnak” – elmondta egy kínai rendőr, hogyan kínozzák az ujgurokat
A hazájából elmenekült, és Európában menedéket talált nyomozó a CNN-nek számolt be a kínai hatóságok módszereiről.

Rodney Dixon, az ujgur testületek ügyvédje elmondta, számos vallomás áll rendelkezésükre arról, hogyan működnek a kínai ügynökök tádzsik földön. Megkörnyékeznek elmenekült ujgur személyeket, majd vízumproblémákra és egyéb dokumentumbeli fennakadásokra hivatkozva, megzsarolva őket igyekeznek elérni, hogy elmondják, hol vannak még elmenekült ujgurok.

Aztán szintén a fenti metódusokkal őket is összefogdossák és kicsi, nem feltűnő méretű csoportokban visszaviszik őket Kínába.

Kirgizisztánból is vannak vallomásaik, amik szerint Peking azt a módszert is használja, hogy hozzátartozókkal hívatják fel az elmenekült rokonokat, így csalják őket lépre. A Kínához képest apró közép-ázsiai országok hatóságai sokszor együttműködnek Kínával ebben. Vizsgálatok szerint a tádzsikisztáni ujgur lakosság 85 százalékkal, a kirgizisztáni pedig 87 százalékkal csökkent a zsarolásos deportálások miatt.

Korábban a távolabbi Kambodzsával kapcsolatban is felmerült, hogy onnan is deportálnak ujgurokat, de a bíróság nem akarta kivizsgálni. A bíróság szerint ugyan felmerülnek kételyek a kínaiak módszereivel, emberiség elleni bűncselekmény nem merül fel. Ehhez hozzá kell tenni, hogy sok bizonyíték szerint az ujgurokra Hszincsiang kínai tartományban brutális koncentrációs és átnevelő táborok várnak, ahova milliókat zártak be akaratuk ellenére az utóbbi években. Többek közt az Egyesült Államok, Kanada és Hollandia is népirtásnak ismerte el, ami az ujgurokkal történik. Kína azzal védekezik, hogy terror- és szegénységellenes művelet az, amit végez.

(Kiemelt képünk 2005-ben készült a kínai-kirgiz határon.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik